Szalay „idegenvezetett” a saját táborában

Ennyien talán még sohasem jártak az Opel Dakar Team táborában… Ami persze nem is csoda, hiszen normál esetben a csapaton kívül csak a versenyzőtársaknak és a meghívott vendégeknek van bejárásuk a sátrak és kamionok közé, a hosszú évek tapasztalatával ügyesen, a legnyugodtabb helyen kialakított pihenősarokba, vagy a szervizsátrak alá. 

___temp_10387194_691198150919222_7235533034090705041_oA szombati, hungaroringi Opel családi napon azonban a csapatunk, ahogy ígérte, felépítette a táborát – éppen olyan elrendezésben, ahogyan a Dakaron, vagy éppen az Africa Race-en állni szokott, így aki eljött, bepillantást nyerhetett az életünkbe, a mindennapjainkba. Az egyetlen különbség az volt, hogy most a könnyebbség kedvéért vicces táblákon jeleztük, mi micsoda, mit mire használunk, mi miért praktikus vagy éppen kötelező a sivatagban. 

Mert bár a Dakar-ralin 12 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs ugyan két autogram között olykor magára vette az idegenvezető szerepét, de ennyi embernek lehetetlen volt egyenként (vagy akár csoportoként is) elmondani, hogy miként működik a szervizkamionba épített zuhanysátor, vagy hogy a szerelő fiúk miként varázsolják napról napra szinte újjá a sivatagban az Opel Mokkát.   

„Nagyon élveztem, hogy mindenki ennyire érdeklődik, s az is jó érzés volt, hogy bár a tévében már sokszor látták a táborunkat, egy-két információval meg tudtam lepni a szurkolókat. Sok szeretetet kaptam tőlük, ami nagyon fontos minden sportolónak” – mondta Szalay. 
Miközben a pilóta a Dakar-táborban ügyködött, Bunkoczi László (olimpikonokkal, rali-, tereprali gyorsasági autó- és motorversenyzőkkel) a Hungaroring aszfaltcsíkján körözött, megpróbálva átadni a száguldás élményét a szerencséseknek, akiket kisorsoltak a tesztkörre. A vendégek általában fülig érő szájjal szálltak ki az anyósülésről.   

„Kivétel nélkül mindenki nagyon élvezte az autózást, hiszen normál körülmények között keveseknek adatik meg, hogy a Formula–1-es pálya aszfaltjára hajthassanak, hát még hogy olyan tempóval, mint amilyennel mi mentünk. Jó volt látni a mosolygó arcokat” – nyilatkozta az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László. 

 

Időnként Szalay is beszállt az autóztatásba, hol itt tűnt fel a Formula–1-es pálya depójában, hol ott – élvezte, hogy bár jó néhány gyönyörűséges Opel felvonult a Ringen, a legtöbben azért az elképesztően gyönyörű koncepcióautó, a Monza mellett az ő bivalyerős Mokkáját akarták hazavinni. Persze, erre nem volt lehetőség, hiszen a csapat június elején a hazai, gyulai bajnoki futamra, majd októberben a sivatagi Marokkó-ralira készül vele, hogy az év végi Afrcia Race-ről már ne is beszéljünk. 
Egy szó, mint száz – az Opel családi nap az idén is hatalmas sikert aratott (szerencsére az időjárás is kegyes volt a résztvevőkhöz), s több tízezer embernek nyújtott hatalmas élményt, feltöltődést.