Szalay fogadott – megint

Szalay Balázs nem csupán egy díszes serleggel lett gazdagabb azáltal, hogy tavaly a Selyemút-rali zárónapján elképesztő hajrát bemutatva a második helyre zárkóztak fel Bunkoczi Lászlóval, hanem egy fogadást is megnyert. Az Opel Dakar Team pilótája az orosz viadal versenyigazgatójával, Fréderic Lequien-nel kötött fogadást… 

„A tét egy full extrás hétvége volt Párizsban, ha nyerek, és ugyanez Budapesten, ha veszítek. S hogy miben fogadtunk? Én azt mondtam, dobogóra állunk a Selyemúton, Fred pedig azt, hogy nem. De mivel már évek óta jó barátságban vagyunk egymással, úgy láttam, nemigen bánta, hogy veszített. Én pedig eltölthettem egy csodás hétvégét a feleségemmel, Párizsban” – mosolygott Szalay Balázs, aki az idén is rajthoz áll az orosz erdőkben, sztyeppéken és a Kalmük-sivatagon át vezető Selyemút-ralin, amelynek ünnepélyes startceremóniáját pénteken késő este tartják meg Moszkva gyönyörű központjában, a Vörös téren.
Az Opel Mokkával autózó páros (amelyre 4096 kilométer vár az egy hét alatt, s ebből 2821 km a szelektív szakaszok hossza) nagyon elszánt, szeretne a tavalyihoz hasonló eredményt elérni, ami nem lesz könnyű, hiszen a mezőny nagyon erős. De éppen az a szép a terepraliban, hogy sok benne a kihívás. No és Szalay Balázs számára az idén is van egy extra motiváció, hogy most is fogadást kötött a versenyigazgató Fréderic Lequiennel.
A tétet egyelőre homály fedi, azt Szalay csak utólag árulja el.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*