Standing Ovation – Első magyar színházi rockfesztivál

Fotó: Juhász Melinda

Fotó: Juhász Melinda

November 6-án este 19 órától a független színházaké a főszerep: a kéthelyszínes minifesztiválon színészek (és nem csak színészek) zenélnek az A38 Hajón. Komoly kísérleti produkciók nyújtanak kezet alkalmi bulizenekaroknak, fellép Péterfy Bori és  Zságer-Varga Ákos, utóbbi lemezlovaskodni is fog, és még egy lemezbemutatóra is sor kerül: Hámori Gabriella itt adja először nagy színpadon új nagylemezének anyagát. A fesztivál bevételeit a Független Előadóművészek Szövetsége számára ajánlják fel az esemény szervezői.

Az idei év egyik legnagyobb színházi-zenei meglepetése volt, hogy Hámori Gabriella, három év külföldi munka után hazatérve nem mással kezdett bele szólólemezének megírásába-felvételébe, mint Poniklo Imrével, az Amber Smith és a Poster Boy frontemberével. A Nem örmény népzene című album pár nappal ezelőtt jelent meg, és bár szűk körben már bemutatták, az első igazi, “színpados” koncertpremierre most kerül sor. Az indie-pop zenész és a népszerű színésznő együttműködéséből megszületett finom hangulatú, elegánsan hangszerelt középtempós dalokból álló lemez zenei alapjait döntően Poniklo szerezte, szövegeit pedig közösen írták. Egyfajta pop-alapú, de erősen szövegközpontű “indie-sanzon” albumról van szó, aminek az előadók szerint folytatása is lesz. A HOPPart Társulat tagjai Ascher Tamás és Novák Eszter színművészetis osztályából kerültek ki, ők voltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem első zenés színész-osztályának hallgatói. Képzett hangszeres zenészek, akik egyben profi prózai színészek is, és úgy gondolták, legjobb, ha ezeket a képességeiket együtt, egy társulatban kamatoztatják. Mindent ők csinálnak, és mindehhez önmagukat kísérik, de nem a megszokott, musicales szórakoztatóipari stílben, hanem egyfajta alternatív színházi nyelvet használva. Elegánsan és könnyedén lavíroznak Bob Fosse Chicagója és Shakespeare Coriolanusa, a sitcom és a kortárs opera világa között. Egyszerre színészek és zenészek, játszanak szerepet és hangszeren, adják önmaguk zenekarát és az előadás résztvevőit. Ezúttal az A38-ra számtalan telt házas koncert, lemezbemutató és fellépés után visszatérő Péterfy Bori a vendégük, aki a Krétakör és a Nemzeti Színház volt színésznőjeként, illetve nagyon népszerű popsztárként igencsak érti ezt a kettősséget. A Szakértők zenekar eredetileg Kaposváron alakult, és a Mohácsi János rendezte Csak egy szögben játszott először. Azóta számtalan előadás közreműködője volt, nemcsak a Csíky Gergely Színházban, hanem például a budapesti Nemzetiben is, de sokszor feltűnt a POSZT-okon, vagy az Átriumban (ez utóbbiban monumentális, ötvenszámos és legalább ennyi vendégfellépős műsorral). A Kovács Márton vezette társulat muzsikájában keveredik minden műfaj, ami csak színházi lehet: népzene, dzsessz, szving, kuplé, sanzon, hangulatteremtő aláfestő zene és még sorolhatnánk. Ahogy Mohácsi János fogalmaz: igazi “hungarikum hangáradat”. Zságer-Varga Ákos is játszik velük (Zagar), aki lemezeket is pakol majd az est során, ahogy szokta, egy bemutató nélküli premier party keretében.

A Kompánia Színházi Társulat előadásaira jellemző a zenei központú dramaturgia, éppen ezért nem meglepő, hogy a tagok önálló zenei produkciókkal, koncertekkel is fellépnek. Az általuk alapított, nevét az egykori észak-ázsiai ősmasszívumról nyerő Angara zenekar célja, hogy az autentikus népzenét kiegészítse a dzsessz improvizációs technikáival. A koncert-előadásokon elsősorban a népdalok és a dzsessz-sztenderdek összefüggéseit keresi és mutatja be, mindeközben komolyan kísérletezik a modern harmóniavilággal és a legkülönbözőbb zenei formákkal. A hangszerek között a lanttól a gordonon és a gitáron át a nájlonzacskóig sok minden megtalálható, a végeredmény pedig az egyedi hangvételű feldolgozások eklektikus, mégis egységes világa. A Bekvart alapvetően a Bánfalvi Eszter Kvartett rövidítése, és nagyjából fedi is a valóságot, attól a két apróságtól eltekintve, hogy egyáltalán nem kvartett és a remek színésznő, Bánfalvi Eszter egyáltalán nem tagja a zenekarnak. “A színész az új rocksztár!” felkiáltással csajozós rockot játszik, és a tagok saját bevallásuk szerint is elég jól néznek ki. Koncertjeiken rengeteg minden megtalálható: sör, pezsgő, szép lányok, részeg fiúk, hangos gitárok (több mint amennyi kell), exbarátnők és leendő barátnők, sztárvendégek. A 19 órakor a Kiállítótérben bemutatásra kerülő előadás kivételes az Artus Kortárs Művészeti Stúdió történetében, hiszen kizárólag zenészek adják elő. Azonban ami megszületett, nem csak magas színvonalú zene, hanem akció, kép, mozdulat, jelenlét: koncertszínház, ahol valódi “ensemble”-együttműködés és szabad alkotói felfogás egyesült Debreczeni Márton rendezésében. A művészek a vízbe érkezés pillanatát próbálták meg háromdimenziós modellként körbeforgatni, és megvizsgálni a fiú, az apa, a paraszt, a halak vagy egy műhold szemszögéből. A versből, a mítoszból, improvizációkból, beszélgetésekből szőttek organikus belső partitúrát. A koncepció szerint egy műhelybe “hívják meg” a hallgató-nézőket, ahol a két férfi, apa és fia röpülésének fekete dobozát kinyitva, minden mozzanatból hang, ritmus, zene lesz.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/589440451182006/?fref=ts

Időpont: November 6. 19:00 óra , A38 hajó (Budapest, Petőfi híd budai hídfő)