Sportnagyköveteket választ az UNIQA

Ebben az évben is meghirdeti sportnagyköveti pályázatát az UNIQA Biztosító Zrt. Olyan 7 és 18 év közötti diákok jelentkezését várják, akik nemcsak a sportban sikeresek, hanem tanulmányi eredményük is kiváló. A 2013-ban elindított program elmúlt két évében 16 diák vett részt 15 különböző sportágat képviselve. A támogatott 7–18 év közötti fiatal sportolók jelentős összegű sportszer- és sportruházat-vásárlási utalványt, valamint kísérőjükkel együtt egyéni sportágukra kiterjedő éves utasbiztosítást kapnak. Ezeken kívül a biztosítót képviselhetik több olyan programon is, amelyek az egészséges életmódot népszerűsítik. A pályázatot – melynek nyerteseként idén ismét három diák részesül támogatásban – 2016. május 15-ig lehet benyújtani.

Három fővel bővül 2016-ban az UNIQA Biztosító sportnagyköveti programja, melyben eddig tizenhat 7 és 18 év közötti fiatal sportoló vett részt, akik nemcsak az általuk képviselt sportágakban, hanem a tanulmányaik területén is kimagasló eredményeket értek el. A pályázatokat 2016. május 15-ig lehet eljuttatni a sportpalyazat@uniqa.hu címre. Az UNIQA sportnagyköveti  programjában részt vevő diákok sportszer- és sportruházat-vásárlási támogatásban, valamint a saját sportáguknak megfelelő éves utasbiztosításban részesülnek kísérőjükkel együtt.

„Az egészséges életmód és az egészségmegőrzés iránt elkötelezett társaságként olyan fiatal példaképeket keresünk, akik kitartásukkal és szorgalmukkal, valamint elért sikereikkel nemcsak a saját korosztályuk, hanem mindenki számára példaképek lehetnek”hangsúlyozta Othmar Michl, az UNIQA vezérigazgatója. A sportnagyköveti program sikerének köszönhetően a korábbi években megválasztott 18 év alatti tehetségeket 2016-ban újabb gyermekek követhetik. Az UNIQA Sportnagyköveteként készült versenyeire Egri Viktória sportlövő is, aki a sportlövő Európa-bajnokságon döntőbe jutott, és ezzel olimpiai kvótát szerzett.

Az UNIQA Biztosító idén is az ország minden pontjából várja az általános vagy középiskolás, és valamilyen egyéni sportágban sikeres és jól tanuló diákok pályázatát, amelyet háromtagú szakmai zsűri bírál majd el. Részletek: uniqa.hu/sportpalyazat • facebook.com/uniqavitalclub

 

Az előző évekéhez hasonlóan a pályázat nyerteseire feladatok is várnak: szerepet kapnak az UNIQA egészséges életmódot népszerűsítő programjaiban.