Sorokba szorítva ünnepelt az Edda-család

Az Edda Mûvek jubileumi koncertjeAhogy Pataky Attila mondta az Edda Művek Aréna buliján: összefutott az ország minden tájáról az Edda-család, hogy megünnepelje a szülinapos zenekart. Igaz, ezúttal a szokásosnál nagyobb volt a helyszín, kicsit feszengtek is a sorokba szorított családtagok, akik mind a mai napig együtt ugrálják és kiabálják végig Patakyval a legendás dalokat. Hiába, az Aréna illik leginkább egy négy évtizede folyamatosan működő, sikeres rockbanda születésnapi koncertjéhez, bármennyire imádja a zenekar frontembere és a rajongók is azt, hogy a lehető legközelebb legyenek egymáshoz. Az Edda koncertek köztudottan mindig ünnepek, most azonban rá kellett tenni egy lapáttal, mindent meg kellett szorozni legalább kettővel: a látványt, a hangot, a showt, ami a kezdeti elfogódottság után sikerült is Pataky Attilának és négy kipróbált harcosának. Néhány számot követően Aréna ide vagy oda, a szokásos módon a közönség aktív közreműködésével igazi örömzenélést hallhattunk több mint két órán keresztül. A végén senki sem érezhette úgy, hogy nem hangzott el akár egyetlen, „kihagyhatatlan” Edda opus. A legújabb aranylemez legjobb szerzeményei is ügyesen beépültek a programba, s a közös éneklést segítendő, ilyenkor a kivetítőn a szöveg volt olvasható. A csapat nyári koncertturnéján már ezt is fújni fogják az Edda-család tagjai, biztosak lehetünk benne.

 

Horváth Gábor Miklós

MTI Fotó: Illyés Tibor