Somosi Alexander jól teljesített a MotoGP-n

IMG_0460_cSomosi Alexander remek versenyhétvégét teljesített a MotoGP betétfutamán, az ADAC Junior Cup sachsenringi versenyén, ahol több, mint százezer szurkoló előtt belekóstolhatott a MotoGP világába is. A pénteki első időmérőn a 9., a másodikon a 12.helyet szerezte meg a 29 fős mezőnyből. Így a 4. sorból várta a 15 körös verseny kezdetét. A rajtja nem sikerült igazán jól, így jónéhány pozíciót veszített, de 3 kör elteltével magára talált és rohamtempóban kezdte meg a felzárkózást és végül a 10. helyen intette le a kockás zászló.

Talmácsi Gábor, csapatfőnök:- Alexander rajtja és az első körök nem úgy sikerültek, ahogy vártam. Kellett neki néhány kör, majd nyomaveszett a kezdeti megtorpanásnak és szépen zárkozott fel. Mindenképpen dícséretreméltó az a tudatosság, ahogy felépítette magának ezt a versenyhétvégét és egy számára ismeretlen pályán, ekkora nézőközönség előtt nagyon szép versenyzést mutatott be.

Somosi Alexander:- A tegnapi esés kicsit bennem maradt még az első körökben és a motor beállításáira is rá kellett érezzek, de szerencsére gyorsan sikerült felvennem a ritmust és a kezdeti visszaesést átfordítva folyamatosan előztem vissza vetélytársaimat. Óriási élmény volt ennyi ember előtt versenyezni és nagyon boldog vagyok az elért eredményem miatt. Hálásan köszönöm a csapatom bizalmát és szponzoraim támogatását, közülük is kiemelve egyéni támogatómat a Thomas Breitlinget.