Sokszor segít az atyai pofon

Nyár van, meleg, sokan vagyunk ingerültebbek és figyelmetlenek. Kedden két nő a kijelölt gyalogátkelőhelyen a tilos jelzés ellenére a Mechwart ligettől a Széna tér végállomás felé haladó 4-es villamos elé lépett. A járművezető a baleset elkerülése érdekében azonnal vészfékezett. A jármű megállt, de ekkor a villamosvezető azt észlelte, hogy az egyik nő eltűnt a látóteréből. A vezető vészfékezett, az ütközést sikerült elkerülni, de jó pár pillanatig várta a koppanást- nyilatkozta a TV2-nek az arca kitakarását kérő sofőr, aki azt hitte, elütötte az egyik figyelmetlen gyalogost. Megállás után azonnal kiszállt a villamosból, hogy segítségére legyen a sérültnek. Pár pillanat alatt felfogta, hogy fellélegezhet. Ekkor csattant el az atyai pofon.

Sokszor segít az atyai pofon, de ez esetben nem segített, a szabálytalanul közlekedő gyalogos,akiről mint utóbb kiderült kismama és nemcsak magát, hanem még meg sem született gyermekét is veszélybe sodorta, feljelentette a pofonért a vezetőt, ahelyett, hogy megköszönte volna a söfőr lélekjelenlétét. A BKV azonnali hatállyal elbocsátotta a villamosvezetőt, mert villamosvezető viselkedése nem összeegyeztethető a társaság szolgáltatói tevékenységével. A közlekedési társaság azt is elmondta a járművezető az eset után azonnal megbánta tettét, a végállomáson kiállt a forgalomból és intézkedést kért. A hatóságokkal és a BKV helyszínelőivel szemben végig együttműködő magatartást tanúsított.

A TV2 reggeli hírblokkjában az állás nélkül maradt, kiskorú gyermekét nevelő villamosvezető elnézést kért a feljelentőtől és személyesen is szeretné ezt megtenni.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*