Sokkoló kezdet, ismerős vég

Spread the love

Brutális, nagyon régen nem látott horrorbalesettel vette kezdetét vasárnap a Bahreini Forma-1-es Nagydíj. Romain Grosjean hatalmas balesetet szenvedett, de a Haas pilótája a csodával határos módon kisebb sérülésekkel távozhatott a helyszínről. Az újraindítást követően újra baleset miatt állt meg a verseny. Lance Stroll szerencsére szintén kisebb sérülésekkel megúszta autója fejreállását. A futamot Lewis Hamilton nyerte meg, őt Max Verstappen és Alexander Albon követte a célban.

Amber-Bahreini_F1-rajt

„Nagyon fárasztó verseny volt. Az elején a szünet nem jött jól – beütemezed magad arra, hogy kimenj és jól rajtolj – a 45 perces várakozás során könnyű kiesni a formából. Jó gyorsak voltak a Red Bullok ma, így tövig nyomtam a gázt végig, s próbáltam magam mögött tartani őket. Ez a pálya technikás. Sok a gyors kanyar és ezt eléggé éreztem is….Nagy köszönet a csapatomnak. Nagyszerű munkát végeztek a stratégiával és ez egy privilégium, hogy megint egy ilyen szép eredményt értem el.” – nyilatkozta elégedetten a versenygyőztes pilóta.

Az 57 körös futam rajtját követően Romain Grosjean autójával hozzáért Danyiil Kvjat AlphaTaurijához, emiatt kivágott a pálya jobb szélére és a szalagkorlátba csapódva autója azonnal lángba borult. Egy jó ideig nem lehetett tudni, hogy mi történt és mennyire súlyos volt a baleset. Egy kis idő múlva, miután kiderült, hogy jól van a pilóta, láthattuk, hogy Romain Grosjean autója gyakorlatilag kettétört. A lángoló autóból menekült ki a francia pilóta és a sérült korláton keresztül mentette az életét. Több helyen megégett a keze és a könyöke és valószínűleg néhány bordája is eltört. A sokáig utált Halo fejvédő mentette meg a 34 éves pilóta életét.

Egy hosszabb szünetet követően – mely során helyreállították a pálya széli szalagkorlátot – az újraindítást követően újabb baleset borzolta az idegeket. Lance Stroll autóját öklelte fel Danyiil Kvjat autójával, s a kanadai pilóta autója a feje tetején landolt, amivel véget ért a Racing Point pilótájának a versenye. Danyiil Kvajt, akinek mindkét balesetben benne volt valamelyest a keze, tíz másodperces büntetést kapott baleset okozásáért. A biztonsági autó mögött körözve kétórás késéssel indult el végül az igazi versenyzés.

A verseny különösebb dráma nélkül folytatódott. Egyedül Sergio Perez kiesése alig három körrel a futam vége előtt okozott kisebb csalódást. A mexikói pilóta ugyanis jó úton haladt egy bronzérmes helyezés és az azért járó értékes pontok felé, mikor is autója motorja megadta magát. A Racing Point így pontok nélkül zárja ezt a futamot és veszélybe került harmadik helye a konstruktőrök között.

 Amber-Bahreini_F1-dobogo

Valtteri Bottas Hamilton világbajnoki címe után úgy tűnik teljesen leeresztett. Az első rajta sem sikerült túl jól és autójának abroncsai sem igazán tűrték a verseny megpróbáltatásait. A második rajt után a negyedik helyen tartotta autóját, de mivel defektje volt, kénytelen volt bemenni a bokszba új kerékért. A verseny végén ismét kapott egy figyelmeztetést a csapattól, hogy valószínűleg ismét defektje van. A finn pilóta a nyolcadik helyre vitte végül célba a Mercedes második autóját.

A Ferrarinak nagyon nem ment a versenyzés a szahíri pályán. Charles Leclerc a tizedik, míg Sebastian Vettel csak a tizenharmadik, már nem pontszerző, helyen ért célba. A konstruktőri ponttábla hatodik helyével lehet jobb, ha megbarátkozik a szebb időket is megélt istálló. Ilyen teljesítménnyel nemigen fog feljebb kerülni.

A Forma-1-es mezőny marad Bahreinben, hiszen a következő hétvégén (2020. december 6.) ugyanezen a helyszínen, de a szahíri pálya külső aszfaltcsíkján folyik a versenyzés. Soha nem versenyeztek itt még a pilóták, mindenki nagyon várja majd, hogy milyen kihívásokat tartogat ez a nyomvonal.

2020-as Forma-1-es Bahreini Nagydíj eredménye

  1. Lewis Hamilton Mercedes                         1:34:01.829
  2. Max Verstappen Red Bull + 1.254
  3. Alexander Albon Red Bull + 8.005
  4. Lando Norris McLaren + 11.337
  5. Carlos Sainz McLaren                                + 11.787
  6. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 11.942
  7. Daniel Ricciardo Renault             + 19.368
  8. Valtteri Bottas Mercedes                              + 19.680
  9. Esteban Ocon Renault                                 + 22.803
  10. Charles Leclerc Ferrari                                     +1 kör
  11. Danyiil Kvjat AlphaTauri             +1 kör
  12. George Russell Williams             +1 kör
  13. Sebastian Vettel Ferrari                                                +1 kör
  14. Nicholas Latifi Williams +1 kör
  15. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         +1 kör
  16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo +1 kör
  17. Kevin Magnussen Haas +1 kör
  18. Sergio Perez Racing Point                        Nem ért célba
  19. Lance Stroll Racing Point Nem ért célba
  20. Romain Grosjean Haas Nem ért célba

A világbajnokság állása a Bahreini Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 332 pont
  2. Valtteri Bottas 201 pont
  3. Max Verstappen 189 pont
  4. Daniel Ricciardo 102 pont
  5. Sergio Perez 100 pont
  6. Charles Leclerc 98 pont
  7. Lando Norris 86 pont
  8. Carlos Sainz 85 pont
  9. Alexander Albon 85 pont
  10. Pierre Gasly 71 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 533 pont
  2. Red Bull 274 pont
  3. McLaren 171 pont
  4. Racing Point 154 pont

5 . Renault                                       144 pont

  1. Ferrari 131 pont
  2. AlphaTauri                         97 pont
  3. Alfa Romeo 8 pont
  4. Haas 3 pont
  5. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

 

Comments are closed.