Sikeresen szerepeltünk a Bocuse d’Or döntőn- Magyarországé a Legjobb Plakát díja

Norvégia, Ørjan Johannessen nyerte a rangos Bocuse d’Or szakácsverseny döntőjét, az USA ezüst, Svédország bronz szoborral térhetett haza. A 24 nemzet, a világ legjobb szakácsai között Molnár Gábor és csapata a 13. helyen végzett; az európai mezőnyt nézve a legjobb tízben voltak, hasonlóan a Stockholmban elért eredményhez, és megelőztek olyan rutinos versenyzőket, mint Kanada. A legjobb plakátért járó különdíjat Magyarország kapta, közel kétezer szurkoló támogatta voksával Molnár Gábort. „A csapat sikeres szereplése egy újabb mérföldkő, ismét hazai séf bizonyította a kivételes nemzetközi mezőnyben, hogy Magyarországot ideje felrajzolni a világ gasztronómiai térképére” – mondta Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke, aki a zsűriben pontozott.

 dísztál a Gömböccel

A verseny alapítójának szülővárosában, Lyonban tartották a Bocuse d’Or kétnapos döntőjét január 27-én és 28-án, a SIRHA szakkiállítás keretében. Molnár Gábor versenyző és segítője, Pohner Ádám a második versenynap reggelén a 10. számú versenyboxban látott munkának. A hústál és a halétel elkészítésére 5 óra 35 percük volt, az arénában ezrek drukkoltak. A felkészülés meghozta a gyümölcsét, összesen 1338 pontot értek el, ezzel a 13. helyen végezve a világ gasztronómiai nagyhatalmai között. Az európai országokat nézve, a selejtezőn elért jó helyezést sikerült tartani, a stockholmi regionális döntőn a hazánkat megelőző Észtország teljesítményét ezúttal felülmúlták. Ahogy megelőzték a 2013-ban a világdöntőn előttünk végző Kanadát.

A csapat a magyar szurkolók örömére rögtön az ünnepélyes eredményhirdetés elején díjat vehetett át; a „Legjobb Plakát” díját a közönség szavazta meg. A hazai drukkerek több, mint 1 700 vokssal segítették győzelemhez Molnár Gábor bemutatkozó poszterét, amelyet a Széll Tamás győztes plakátját is jegyző Hamu és Gyémánt készített. A legjobb promóció díját Argentínának ítélték.

A halétel elkészítésért Japán kapott különdíjat, a legjobb húsételt Finnország készítette és díjazták a legjobb commis-t is, a versenyzők segítői közül a finn Antti Lukkari munkája érdemelte ki a zsűri elismerését.

A 24 induló nemzet képviselőiből, köztük Hamvas Zoltánból álló zsűri Tiszteletbeli Elnöke Grant Achatz, a híres amerikai séf volt, aki többek között a három Michelin-csillagos Alineat vezetője. Thibaut Ruggeri, a 2013-as döntő győztese a nemzetközi zsűri elnökeként pontozott, Jérôme Bocuse is részt vett a bírálásban.

 Molnár Gábor a döntőn

Komoly eredmény már az is, hogy újra sikerült magyar csapatnak eljutnia a Bocuse d’Or döntőre; a nemzeti fordulók után három regionális selejtezőn 60 ország legtehetségesebb séfjei versenyeznek. Lyonba – minden második évben – csak a legjobb 24 juthat el. Molnár Gábornak sikerült megismételnie a 2013-as bravúrt a stockholmi kvalifikációval és Lyonban is a lehető legjobbat nyújtotta.

 „Az eredmény mögött példaértékű összefogás áll, a szakmának és támogatóinknak is köszönettel tartozunk, amiért a versenyző számára mindent megadhattunk a felkészülés alatt.” – köszönte meg a támogatást Hamvas Zoltán, a több hónapos előkészületeket koordináló Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. Az eredményes felkészülés érdekében a korábbi győztes séfet, Serge Vieira trénert is bevonták az „à la carte Formation” képviseletében, a METRO pedig, amely nemzetközi szinten is a Bocuse d’Or kiemelt partnere, prémium alapanyagokkal segítette a gyakorlást.

A Bocuse d’Or döntőn és a SIRHA szakkiállításon való szerepléssel egyben rendkívül értékes lehetőséget kaptunk az egész ország számára. „Elismerés számunkra, hogy a kormányzat felismerte, a magyar tehetségek és minőségi alapanyagaink értékesek annyira, hogy megmutassuk a legjelentősebb nemzetközi fórumon. Hiszünk abban, hogy a jó irányba, egy jó cél felé haladunk; ez a szakmai munka, a versenyzéssel együtt járó fejlődés idővel felrajzolja a Magyarországot a világ gasztronómiai térképére.” – folytatta az Akadémia elnöke. Hamvas Zoltán szerint a skandináv példa, köztük Svédország már megmutatta, milyen sikerekhez vezethet a gasztronómia fejlesztése. Az elmúlt 5-10 évben meredek fejlődési utat jártak be ezek az országok, szakmai programjaik, a kemény munka eredményhez vezetett, így ma ott vannak az élvonalban. A kormány támogatásával Magyarország is ezen az úton tett újabb lépést. „Azzal, hogy a gasztronómiára nyitott, igényes vendégek úti célja lesz Magyarország, a turizmus és vendéglátás is nagyobb hangsúlyt kap, vele fejlődhetnek a termelők, a kapcsolódó ágazatok is.” – összegezte.

A döntőn a 24 tagú nemzetközi zsűri először a tányérokra tálalt halételt kóstolta 14:30-kor, Molnár Gábor a kötelező alapanyagot, a pisztrángfilét fűszeres zöldség juliennel és scampival töltve, torma és tintaspagetti-ívvel a tetején készítette el. Mellé a helyszínen kialakított piac zöldség kínálatából és édesköményből rögtönzött zöldség köretet, ezt a titkos hozzávalót csak a verseny előestéjén árulták el a szervezők.

A húsételt a verseny hagyományainak megfelelően dísztálon mutatták be 15:05-kor, ennek központi motívuma a Gömböc volt, mint a hazai találékonyság és alkotó szellem jelképe. Molnár Gábor és az APLI Design formatervezői – ahogy a Gömböc feltalálói – kreatív módon igyekeztek megfejteni a siker képletét; a versenyző gömböc-formát épített a húsból és egy látványos fészekre helyezte. Az íz mellett a nemzeti sajátosságok is pontot értek, ezért jellegzetes magyar elemeket is felhasznált.

A gyöngytyúkmell ívek paprikás gyöngytyúkmell csíkokkal, póréhagymával és siitakehamuban elkészített combsonkaszeletekkel, Panco-gyöngytyúkbőr koriander morzsával kerültek a tálra. A köretek között volt a pickled gulyás consommé savanyított, marinált ecetes zöldségekkel és a szférikus tejfölgolyóval, fűszersaláta és gulyás jus hozzáadásával. Készítettek mangóecetben marinált, sütőtökszalagba göngyölt és korianderes-birsalmás narancslekvárral töltött répát póréhamuval, Grenaille burgonyakavicsot fekete olívatapenáddal töltve, valamint tojást sült csirke majonézzel, és szószként zöld sabayont, gyöngytyúk jus-t. Egy hattyút is formáztak gombazselén és fekete kenyéren tálalt feketegyökérből, tormás panna cottával, rajta csicsóka carpaccióval és tejchips tollakkal.

Molnár Gábor szereplése mellett a hazai gasztronómia minőségét, fejlődését mutathatta be az ország a 200 000 fős SIRHA szakkiállítás magyar standján és – 2016-os európai döntő házigazdájaként – a Bocuse d’Or VIP részén is. Prémium alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várták a nagyközönséget, a VIP vendégeket hazai séfek látták vendégül. A bemutatkozás pozitív szakmai visszajelzéseket kapott, döntéshozók, véleményformálók nemzetközi szinten közvetítik országaik felé tapasztalataikat.

A gasztronómia legnagyobbjai, köztük Európa legjobb versenyző séfjei legközelebb Budapesten találkoznak, 2016 májusában a Hungexpo rendezi meg a következő regionális döntőt a SIRHA szakkiállítás keretében, amelynek előkészítése már megkezdődött.