“Sem emlék, sem varázslat” – Zenei időutazás

Spread the love

Vida_Ruth_Monika_foto_6(09.22., vasárnap 19.30 – Vigadó)

A “Sem emlék, sem varázslat” című koncertsorozat első, nyitó hangversenye a “Zenei időutazás” címet viseli, a Pesti Vigadó Északi Terme ad otthont neki. A koncert alkalmával Vida Mónika Ruth a múlt időskáláján végighaladva bemutatja a komolyzene nagyjait és a szerző egy-egy jellegzetes alkotását, melyek mind Istent dicsőítik és a szeretet erejével lelki és szellemi boldogságot sugároznak. A műsor szakmailag, technikai felkészültség és érzelmi igénybevétel szerint is vizsgálva egy rendkívüli összeállítás.

Vida Mónika Ruth gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban, és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában. Röviddel ezután Kínában debütált a Shanghai-i világkiállításon. Azóta többszörös győztese hazai és nemzetközi zongora, orgona -és kamarazene versenyeknek. Kitüntetéses diplomáját 2016-ban szerezte a Zeneakadémián.

Kamarazenei együttesével, a Trio Energico-val is gyakran lép fel itthon és külföldön egyaránt; 2016 júliusában meghívták a Lancaster International Piano Festival-ra, ahol Mónika a fesztivál keretében megrendezett zongoraversenyen első helyezést ért el. 2016 novemberében a Marokkóban megrendezett Princess Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraversenyen megkapta a legjobb romantikus mű és a legjobb magyar mű előadásáért járó különdíjat is. 2016 decemberétől 8 hónapon át Cagliariban, Olaszországban végzett szakmai gyakorlatot, melynek eredményeképp 2017-ben az Olasz Parlament kitüntette kiváló zenei munkásságáért. 2017 februárjában a II. Coimbra World Piano Meeting zongoraversenyén megkapta a Liszt-díjat. Azóta is több országban koncertezik szólóban és kamaraegyüttesével egyaránt.

Műsor:

Johann Sebastian Bach: c-moll partita no.2. BWV826

Ludwig van Beethoven: f-moll zongoraszonáta op.57. no.23. (Appassionata)

Liszt Ferenc: Spanyol rapszódia S.254, R.90 szünet  

Sergei Rachmaninov: b-moll zongoraszonáta op.36. no.2.

Maurice Ravel: Gaspard de la nuit (Ondine – Le gibet – Scarbo)

Igor Stravinsky – Guido Agosti: Firebird

További információ: http://vigado.hu/programok/-/event/10184/-sem-emlek-sem-varazslat-zenei-idoutazas/15729

 

Comments are closed.