SEAT Leon és a transz-szibériai vasútvonal

A-Leon-on-the-Trans-Siberian-railway_06_HQ

Moszkvától Vlagyivosztokig. A  legendás transz-szibériai vonat  több, mint 9000 kilométeres távolságot tesz meg. Ez ugyanaz a távolság, amekkorát   a SEAT Leon eddig eladott több mint két millió egysége egymás után sorba helyezve jelentene.  A negyedik generáció közelgő  beindításával  visszatekintünk a vállalat egyik pillérének fejlődési pályájára.

Egy modell és egy márkanév kezdete

A Leon nem csak meghaladta a két millió darab értékesítési mennyiséget, hanem ezt a három generációja során folyamatosan növekedéssel érte el. A jelenlegi nemzedék – amely 2012-ben indult, és továbbra is a piacon van – több mint egymillió eladott egységet jelentett, vagyis  kétszer annyit, mint az első generáció, mely 1999-ben indult, és összesen 534.797 gépkocsit jelentett, és harmadával többet, mint a második generáció, a 2005-ben indult, és 675.915 darabos értékesítéssel záró SEAT Leon változat.

 

Az új piacok és a kibővített termékcsalád jelentik a spanyol kompakt gépkocsi gyors növekedésének magyarázatát, beleértve a Leon családi változatát, és annak  különböző variációit is, így például a Leon X-Perience-t is .  Ez a lendület hasonló volt, mint ami a SEAT esetében volt tapasztalható a 2010 óta regisztrált 60% -os értékesítési növekedéssel.

Martorell-től a nagyvilágba

A Leon első nemzedéke 43 piacra jutott el, míg a jelenleg is futó modell 48 piacra ért el, ezek közül például Algéria, Ukrajna és Azerbajdzsán voltak új piacok. Egyébként a Leon számára Új-Zéland a legtávolabbi célállomás, ahol forgalmazása 2017-ben kezdődött.

 

A SEAT exportja a nemzetközi diverzifikáció eredményeként növekedett, jelenlegi termelésének több mint 80%-a kerül külföldi piacokra, ami nagyon hasonló arány a Leon gépkocsik nemzetközi piaci részesedéséhez. A vállalat  fő piaci adatai is ezt a világméretű terjeszkedést szemléltetik: az első generáció esetében Spanyolország az értékesítésből 38%-kal részesedett, míg mára ez az arány 20%-ra csökkent.

Ennek az ellenkezője igaz Németországra, amelynek részesedése a modell teljes értékesítésében az első nemzedék 13 százalékáról  a jelenlegi nemzedék által elért 24 %-ra nőtt. Az Egyesült Királyság a  SEAT nemzetközi terjeszkedésének másik példája, ahol a jelenlegi generációból  több mint kétszer annyit adtak el, mint az első nemzedékhez tarozó gépkocsiból, ami 2019 augusztusáig 132.684  értékesített autót jelent, a korábbi 50.740 darabbal szemben.

 

“Barcelonában alkották”

A SEAT Leon három generációját a SEAT üzemében, a Barcelona melletti Martorellben tervezték, fejlesztették és gyártották.  Az elsőt az  olasz Giorgetto Giugiaro tervezte, a másodikat Walter da Silva, a harmadikat pedig Alejandro Mesonero-Romanos, és a spanyol tervező volt a felelős azért, hogy életre keltse a modell negyedik generációját is.

A legerősebb

A dinamizmus mindig is SEAT ismertetőjele volt, és még jellemzőbb volt ez a tulajdonság a Leon esetében. A SEAT Leon Cupra R jelenleg a márka azon sorozatgyártású autója, amelyiket a legnagyobb motorral  szereltek, és 310 lóerős teljesítményre képes, illetve már bevezetésekor, 1999-ben is a SEAT Leon volt a legerősebb modell a cég történetében 180 lóerős motorral, 6 fokozatú sebességváltóval és a négykerék hajtással.

 

A versenyzés  története

A SEAT Leon 2008-ban és 2009-ben is megnyerte a túraautók  világbajnokságát (WTCC), és ezzel első alkalommal fordult elő, hogy egy autógyár dízelmotoros gépkocsival nyerte el a világbajnoki címet.

 

A Leont a versenypályán elért rekordok is jellemzik, mert a  Jordi Gené vezette SEAT Leon Cupra 2014-ben az németországi Nürburgringen új sebesség rekordot állított be az elsőkerék hajtású gépkocsik kategóriájában 07:58-as idejével.  Egy évvel később pedig a Leon ST CUPRA is a leggyorsabb családi autó lett ezen a legendás pályán, 7:58:12-as idővel.