Sargentini-jelentés – Összefogást sürgettek és tüntetésre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok

Összefogást sürgettek, illetve utcai tüntetésekre szólítottak fel a baloldali ellenzéki politikusok az MSZP-Párbeszéd és a DK vasárnapi fővárosi tüntetésén, hogy így váltsák le az Orbán-rendszert.

    Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszélt: a Sargentini-jelentésről szóló európai parlamenti szavazás megmutatta, hogy “Orbán Viktor nem Európa erős embere, hanem megbélyegzett poplista”, akit, miközben a kereszténydemokrácia építését hirdeti, a kereszténydemokrata pártok képviselői szavaznak le.
    Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke folyamatos utca tüntetésekre szólította fel az embereket, hogy így döntsék meg a kormány hatalmát. A népnek mostantól nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy a sorsát a kezébe vegye és megfutamítsa ezt a rendszert – fogalmazott.
    Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, következő EP-választáson nem lehet engedni, hogy “Orbán Viktor többségbe kerüljön”, hogy az EP-ben a miniszterelnök pártkatonái legyenek többségben. Aztán az önkormányzati választásokon meg kell szervezni a szabadság kis köreit – tette hozzá.

Forrás:MTI