Sajtótájékoztató a Kecskeméti fürdőben

A Kecskeméti Fürdőben tartott sajtótájékoztatót a Ferobox Event csapata. A promóter cég társtulajdonosa, Bertók Róbert és három ökölvívó, Kelemen Balázs, Kovács ’Vipera’ Attila, valamint Bedák Zsolt is részt vett a sajtóeseményen.

A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen az ökölvívók egy ideje Kecskeméten tartózkodnak a május 18-án rendezendő profi boksz gálának köszönhetően, melynek a város sportcsarnoka ad otthont és a városi fürdő is támogatja.

„Köszönjük ezt a lehetőséget a Kecskeméti Fürdőnek, hiszen a fárasztó futások és megterhelő erőnléti edzések után tökéletes lehetőséget biztosított a bokszolóknak egy kis lazításra” – mondta Bertók a sajtóeseményen. „A srácok mindent kipróbáltak és nagyon jól érezték magukat. Elmondhatjuk, hogy a Fürdőnek köszönhetően tökéletes edzések vannak mögöttünk. De a részletekről beszéljenek inkább maguk az ökölvívók.”

„Tényleg minden kipróbáltunk, szaunáztunk a hagyományos finnben és a gőzben is, és természetesen jakuzziztunk is, melynél nem is kell jobb regenerálódási lehetőség a fáradt izmok számára” – árulta el Bedák, aki alig egy hónnap ezelőtt tért vissza Szentesen, a profi boksz világában egy győztes meccsel és a kecskeméti gálán is a kötelek közé lép.

„Azért nem csak lustálkodtunk” – tette hozzá széles mosollyal a mindig jókedvű Kelemen. „A konditeremben súlyzóztunk és úsztunk is a medencében, vagyis tényleg komplett edzésmunkát végezhettünk. Remélem, hogy a gálán majd érezzük ennek a pozitív hatását.”

„Sok mindent nem tudok hozzáfűzni, talán az maradt még ki, hogy maga a környezete is sokat dobott az edzéseken, hiszen nagyon szépen van kialakítva a Fürdő” – mesélte Kovács. „Jó állapotban vagyunk, most kezdődhetnek a kesztyűs edzések. Nagyon várjuk már a kecskeméti gálát!”

A sajtótájékoztató végén Bertók bejelentette, hogy pár napja megállapodott a Ferobox Event a félnehézsúlyú, többszörös magyar bajnok Baranyi Richárddal. A kecskeméti bokszoló és a promóter ünnepélyes keretek közt, a sajtó képviselői előtt írta alá a 3 mérkőzésre szóló szerződést.

Május 18-án, szombaton mind a négy bokszoló a kötelek közé lép, a gálát pedig a Sport 1 Televízió ezúttal is élőben sugározza este fél 9-től.

Fotó: Kecskeméti Hírhatár

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*