Rosberg zsinórban harmadszorra is nyert

amber-szingapuri_f1-rosberg

Rendkívül jó formában nyitotta meg a szezon második felét Nico Rosberg, hiszen a nyári szünet utáni mindhárom futamon győzedelmeskedett. A hétvégén a 200. nagydíján induló Mercedes pilóta Szingapúrban az első helyen ért célba, s ezzel visszavette az első helyet az egyéni ponttáblán. Az egész hétvégén kisebb-nagyobb bajokkal küszködő Lewis Hamilton harmadik lett, s le kell nyelnie a békát, hogy visszaszorult csapattársa mögé a világbajnoki ponttáblán. A második helyezett Daniel Ricciardo lett. Az ausztrál ismét bizonyította, hogy tapasztalata és tudása felveszi a versenyt Max Verstappen ifjonti lendületével és bizonyítási vágyával.

 

„Nagyszerű hétvégén vagyok túl Szingapúrban. Daniel a végén persze megpróbált utolérni, de sikerült magam mögött tartani. Nagyon, nagyon boldog vagyok. Nem tudtam ugyanakkor bemenni a bokszba, mint Daniel, mivel a forgalomban voltam. Az egész autó a határon ment, ahogy mindig is Szingapúrban. Nagyon kielégítő ilyen versenyeken autózni.” – szögezte le a versenygyőztes német.

Nico Rosberg a hétvégi győzelmével belépett a szingapúri győzteseket tartalmazó elit klubba, amelyben ezzel négyre nőtt a létszám. A német pilóta ezt a győzelmét majdnem domináns rajtcél győzelemmel szerezte meg. Nem volt azonban könnyű dolga, hiszen a megtáltosodott Daniel Ricciardo – akit az utolsó 12 körben friss szuperlágy abroncsai is repítettek – nagyon megközelítette az élen haladó McLarenest. Utolérni viszont nem tudta, s csekély, 0,4 másodperces lemaradással ért célba a második helyen.

 amber-szingapuri_f1-dobogo

A Rosberg-Ricciardo duó így is tett róla, hogy a verseny utolsó tíz köre izgalmasan teljen, ha az első része nem is hozott nagy meglepetést. Lewis Hamilton végig küszködött, hogy meg tudja tartani tempóját, s azon ügyködött, hogy maga mögött tartsa Kimi Raikkönent a Ferrarival.

A verseny rajtja nem sikerült simán. Max Verstappen lassú rajtja miatt Carlos Sainz kitört jobbra, hogy kikerülje a Red Bullt. Ekkor azonban elkapta Nico Hülkenberg autóját, amely megfordult a célegyenesben és összetört. A német versenyének vége volt. Ekkor biztonsági autós fázis következett, amíg eltakarították a törmeléket a pályáról. Két kör elég is volt erre, bár egy pályamunkás még a pályán volt, mikor újraindították a versenyt.

 

Szingapúrban sötétben, lámpafénynél folyt a verseny, de még az este folyamán is elviselhetetlen hőség uralkodott. Ez embernek és gépnek egyaránt nagyon megerőltető. A két Mercedes-pilóta autóik fékjeinek túlmelegedésével küzdöttek. Míg Rosberg elvolt vele, addig Hamilton fékjei a 32. körben blokkoltak és emiatt csak elég szélesen tudta bevenni a kilences kanyart, s ez segítette Raikkönent abban, hogy megkaparintsa a harmadik helyet.

Mivel Hamilton verseny közben nem tudta volna a finn pilótát kielőzni, így a ’B tervre’ váltottak. A 45. körig tövig nyomta a gázt, majd szuperlágyakra váltott, így nagyobb esélyekkel érhette volna be Raikkönent, vagy rákényszerítették volna a Ferrarit, hogy a finnt is hívja be a bokszba. A terv be is jött, a Ferrari ez utóbbit választotta, s Hamilton vissza tudta kaparintani a bronzérmes helyet.

A Ferrari ennek ellenére is egész jó hétvégét zárt. Az időmérő edzésen balszerencsés Sebastian Vettel végül a rajtrács utolsó helyéről indulva az ötödik helyet szerezte meg. A hatodik a rosszul rajtoló Max Verstappen lett. A rajt után a holland a nyolcadik helyre esett vissza, majd egész este próbálta visszaverekedni magát a mezőnyben.

 

Fernando Alonso jól jósolta meg a McLaren szereplését Szingapúrban. Bár az ötödik helyen is autózott a verseny során, végül a hetedik helyezésével fontos pontokat szerzett magának és csapatának. A spanyol pilóta szerint csapata ezután még jobb lesz, különösen a szezonzáró Abu Dzabi futamon.

Nem futott rosszabbul a Force India pilótája, Sergio Perez sem, aki a 17. helyről rajtolva ért végül célba a nyolcadikon. Az ő teljesítményének is köszönhető hogy a Williams-Force India macska-egér játékot most ez utóbbi csapat nyerte meg, s ha csak egy ponttal is, de ismét kielőzte azt a konstruktőrök között.

 

A kilencedik helyen Danyiil Kvjat ért célba, s szerezte meg első pontjait a Toro Rossóval a Brit Nagydíj óta. Csapattársa, Carlos Sainz autója megsérült a rajt utáni ütközésben, s végül csak körhátrányban tudott célba érni. Az utolsó pontot a Renault és Kevin Magnussen szerezte meg. Jól jött már ez a pont a francia gyártónak, aki az Orosz Nagydíj óta nem szerzett pontokat, s május elseje már jó régen volt.

Hárman nem értek célba Hülkenberg mellett. A Williams csalódást keltő versenyen van túl. A frissen házasodott Valtteri Bottas érintett volt a rajt után balesetben, s később kénytelen volt kiállni a versenyből. Button autója technikai meghibásodása miatt esett ki, miközben Romain Grosjean el sem tudott rajtolni. Bár úgy volt, hogy autóját a rajtig rendbe hozzák, ez végül nem sikerült. Rendkívül bosszús volt a francia pilóta, joggal.

 

Két hét múlva (2016. október 2.), a Malajzai Nagydíjjal folytatódik a szezon. 2015-ben Sebastian Vettel nyerte meg ezt a futamot, s a két Mercedes a dobogó második és harmadik fokán osztozkodott. Újdonság, hogy az eddigi tavaszi időpont helyett, idén ősszel rendezik meg ezt az ázsiai versenyt.

2016-os Szingapúri Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Nico Rosberg                Mercedes                          1:55:48.950
  2. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 0.488
  3. Lewis Hamilton             Mercedes                       + 8.038
  4. Kimi Raikkönen             Ferrari                        + 10.219
  5. Sebastian Vettel            Ferrari                        + 27.694
  6. Max Verstappen            Red Bull                           + 1:11.197
  7. Fernando Alonso           McLaren                        + 1:29.198
  8. Sergio Perez                 Force India                        + 1:51.062
  9. Danyiil Kvjat                  Toro Rosso                       + 1:51.557
  10. Kevin Magnussen       Renault                        + 1:59.952
  11. Esteban Gutierrez       Haas                           + 1 kör
  12. Felipe Massa               Williams                       + 1 kör
  13. Felipe Nasr                  Sauber                         + 1 kör
  14. Carlos Sainz               Toro Rosso                       + 1 kör
  15. Jolyon Palmer             Renault                        + 1 kör
  16. Pascal Wehrlein          Manor                          + 1 kör
  17. Marcus Ericsson         Sauber                         + 1 kör
  18. Esteban Ocon             Manor                          + 2 kör
  19. Jenson Button             McLaren                           Nem ért célba
  20. Valtteri Bottas             Williams                            Nem ért célba
  21. Nico Hülkenberg         Force India                       Nem ért célba
  22. Romain Grosjean        Haas                                 Nem rajtolt el

 

A világbajnokság eredménye a Szingapúri Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Nico Rosberg                        273 pont
  2. Lewis Hamilton                       265 pont
  3. Daniel Ricciardo                      179 pont
  4. Sebastian Vettel                      153 pont
  5. Kimi Raikkönen                      148 pont
  6. Max Verstappen                     129 pont
  7. Valtteri Bottas                           70 pont
  8. Sergio Perez                            66 pont
  9. Nico Hülkenberg                       46 pont
  10. Felipe Massa                           41 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes                       538 pont
  2. Red Bull                           316 pont
  3. Ferrari                        301 pont
  4. Force India                          112 pont
  5. Williams                       111 pont
  6. McLaren                          54 pont
  7. Toro Rosso                            47 pont
  8. Haas                             28 pont
  9. Renault                            7 pont
  10. Manor                                       1 pont

(Forrás: Amber PR)