Rosberg vs. Hamilton

Nico Rosberg

Nico Rosberg

Az idei Forma-1-es versenyszezonban több újdonság is fogad minket a maratoni hosszúság mellett. Kezdve mindjárt a hétvégi Orosz Nagydíjjal, amely az eddig megszokott őszi időpont helyett átkerült tavaszra. Ezzel alig fél éve volt az orosz rendezőknek felkészülni a tavaly októberi futam után a most májusban megrendezésre kerülő eseményre. A csapatok szállítmányainak egy része már régen megérkezett a szocsi pályára, várva a csapattagokat, hogy elkezdjék a kipakolást és a felkészülést a hétvégére.

2014 óta részese az Orosz Nagydíj a versenynaptárnak, a Téli Olimpia helyszínén felépített szocsi pályán. Ha a debütáló futam nem is, de a tavaly nagyon izgalmasra sikeredett. Az eddigi futamokon Lewis Hamilton állhatott fel a dobogó legfelső fokára, de az eddig nem igazán remeklő brit ezen idén változtathat. Ennek ellenére egy biztos, Lewis Hamiltonnak nagyon fekszik az orosz pálya. Bár 2015-ben a brit pilótának az időmérő edzésen nem sikerült az első helyről rajtolás jogát megszereznie, de mindjárt a verseny elején magához ragadta az elsőséget és onnan már nem is lehetett letaszítani. Nico Rosbergen autója technikai meghibásodása fogott ki, a verseny elején kiesett. A második helyre Sebastian Vettel állhatott fel. A verseny meglepetésembere, a bronzérmes Sergio Perez lett.

A hétvégén ezúttal is a Mercedes és a Ferrari pilótái várhatóak a dobogóra. A Mercedesnél a 2016-os szezon első versenyein Nico Rosberg jeleskedett, zsinórban háromszor nyert. Kérdés, Hamilton meddig hagyja, hogy csapattársa fürödjön a sikerben. Rosberg tarthat a Ferraritól is. A német elmondása szerint számolni kell a vörösökkel is, potenciális veszélyt jelenthetnek a piros betontorpedók az ezüst nyilakra. „A Ferrarinak még nem igazán volt esélye arra, hogy megmutassa, hogy mire is képes. Sok malőrje volt idén, és azt gondoljuk, hogy autói nagyon is közel vannak hozzánk. Ezért lehajtott fejjel, keményen kell dolgoznunk. Kimi az időmérőt is elrontotta, különben szorosan rajtunk lenne. Ezért folytatnunk kell a munkát.” – szögezte le a világbajnokságban 36 ponttal vezető pilóta.

 Amber-Orosz_F1_2015-rajt

Nico Rosberg megnyerte a 2016-os szezon első három futamát. Eddig ezelőtt kilenc alkalommal fordult elő, hogy az a pilóta, amely az adott szezon első három futamán győzedelmeskedett, azé lett a végén a világbajnoki cím is. Rosberg azonban nem ájult el ettől a statisztikától. Véleménye szerint azok a világbajnokok nem kapták ki Lewis Hamiltont csapattársként. „Nagyszerű küzdelem elé nézünk, nagyon várom. Most persze van egy kis előnyöm, ami jó, jobb, mintha fordítva lenne. Ennyi, csak élvezem a vezetést és megpróbálom kihozni a legtöbbet minden futamból.” – nyilatkozta magabiztosan a fiatal tehetség.

 

A Pirelli a közepes, lágy és szuperlágy abroncsokat viszi el a hétvégi futamra. A tavalyi futamon is a lágy és szuperlágyakat vetette be, így idén is azokkal versenyeznek többnyire majd a pilóták.

 

A verseny és a pálya

 

Az Orosz Nagydíj május 1.-én, helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét (nálunk 14 órakor). Az 5,848 km hosszú Szocsi Autodromon a pilóták egy 53 körös versenyen mérik össze tudásukat. A pályarekordot 2015-ből Sebastian Vettel tartja, ideje 1 perc 40.071 másodperc. A teljes versenytáv 309.745 km.

 

2015-ben Lewis Hamilton nyerte meg az Orosz Nagydíjat, tehát Mercedes-siker született. A brit pilóta ideje 1:37:11.024 volt. A második helyezett Sebastian Vettel (Ferrari) lett. A bronzérmes helyen Sergio Perez (Force India) ért célba.

Amber-Orosz_F1_2015-dobogo

(Forrás: Amber PR)