Rosberg szenzációs idővel a rajtrács élén

Spread the love

Nico Rosberg sokak meglepetésére megnyerte a Bahreini Nagydíj időmérő edzését. A második rajtkockából a német Sebastien Vettel, a harmadikból a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso indulhat.

A Mercedes német pilótája az edzés mindegyik szakaszában remekül teljesített, de elsősége mindenképpen meglepő, tekintettel arra, hogy csapattársát, Hamiltont is majdnem fél másodperccel legyőzte.

Az edzés első szakasza ismét nem hozott túl nagy meglepetéseket: A Caterham és a Marussia mellett ezúttal egy Sauber(Gutierrez) és egy Williams(Maldonado) búcsúzott. A venezuelai versenyzőt saját csapattársa ütötte ki, ráadásul teljesen megegyező idővel. A szabályok viszont az újonc, finn pilótának kedveztek, mivel ő érte el hamarabb ezt az időt.

A kvalifikáció második szakaszának legnagyobb vesztese a Lotusos Romain Grosjean lett, akinek nem túl erős idejét az utolsó pillanatban Jenson Button múlta felül, és jutott a legjobb tíz közé. A Lotus másik pilótája is szenvedett a sivatagi pályán: Räikkönennek kétszer kellett kijönnie az edzés ezen szakaszában, hogy továbbjutását biztosítsa.

Az edzés utolsó részében Massa állt elő egy különös ötlettel: bízva a Ferrari sebességében, valamint Hamilton és Webber beígért hátrahelyezésében (az angolnál váltócsere miatt 5 helyes büntetést, Webber esetében az előző futam miatt 3 rajthelyes büntetést osztott ki az FIA) a kemény gumikeveréken jött ki gyors körére. Számítása be is jött, mert az érintett pilóták mögött végezve, a hatodik hely helyett holnap a negyedikről indulhat. A Mercedes-szel ezúttal szárnyaló Rosberget legjobban Vettel közelítette meg, de ő is több, mint két tizeddel maradt el honfitársától. A harmadik helyre Alonso ért fel, aki bár a végén még megpróbált javítani, de két kisebb hiba után inkább bement a boxba.

Sokan vártak a hőség miatt remek teljesítményt a Lotustól, ám ez eddig elmaradt: Räikkönen végül csak a kilencedik helyen végzett, igaz a büntetések miatt holnap ő is egy hellyel előrébb kerülhet.

Pozíció Név Csapat Idő Különbség
1 N. Rosberg Mercedes 1:32.330
2 S. Vettel Red   Bull 1:32.584 +0:00.254
3 F. Alonso Ferrari 1:32.667 +0:00.337
4 L. Hamilton Mercedes 1:32.762 +0:00.432
5 M. Webber Red   Bull 1:33.078 +0:00.748
6 F. Massa Ferrari 1:33.207 +0:00.877
7 P. di Resta Force India 1:33.235 +0:00.905
8 A. Sutil Force India 1:33.246 +0:00.916
9 K. Räikkönen Lotus 1:33.327 +0:00.997
10 J. Button McLaren -:–.— -:–.—
11 R. Grosjean Lotus 1:33.762
12 S. Perez McLaren 1:33.914 +0:00.152
13 D. Ricciardo Toro Rosso 1:33.974 +0:00.212
14 N. Hülkenberg Sauber 1:33.976 +0:00.214
15 V. Bottas Williams 1:34.105 +0:00.343
16 J. Vergne Toro Rosso 1:34.284 +0:00.522
17 P. Maldonado Williams 1:34.425
18 E. Gutierrez Sauber 1:34.730 +0:00.305
19 C. Pic Caterham 1:35.283 +0:00.858
20 J. Bianchi Marussia 1:36.178 +0:01.753
21 G. van der Garde Caterham 1:36.304 +0:01.879
22 M. Chilton Marussia 1:36.476 +0:02.051