Román pedagógus tanulmányút a Tisza-tavi régióban

A  Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatósága tanulmányutat  szervezett romániai pedagógusok részére.

A tanulmányút célja az volt, hogy  bemutassa a régió azon szálláshelyeit, szolgáltatóit, turisztikai attrakcióit,  melyek kifejezetten diákcsoportok fogadására, táboroztatására alkalmasak,  illetve melyek speciális programlehetőségeket kínálnak diákok részére, mind  aktív kikapcsolódási, mind oktatási céllal.

tisza toAz  április 27-28-i tanulmányúton 30 pedagógus vett részt Kolozsvár különböző iskoláitól, akiket a kolozsvári Cora Travel utazási irodán akvirált. Az utazási  iroda vezetőinek a múlt év őszén már sikeresen bemutatkozott a Tisza-tó  turisztikai kínálata az MT Zrt. romániai képviseletének ajánlásával és  közvetítésével, közös szervezésben az MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing  Igazgatóságával.

A  kétnapos tanulmányút során a résztvevők megtekintették a Tiszaörvényen található  Hotel Hableányt, mely május közepétől teljesen felújított állapotban várja  vendégeit, többek között a diákokat is, a tiszafüredi Nádas Panziót, amely nyári  táborok, erdei iskolák szervezésére szakosodott gyakorlott pedagógusokkal,  szakképzett túravezetőkkel és helyi kézművesekkel együttműködve. Bemutatkozott a  Fűzfa Pihenőpark, a Tisza-tó egyik legnagyobb turisztikai komplexuma, mely a  gyermekek számára elsősorban faházas elhelyezést, kikötőt, kerékpárparkot, saját  külső és belső medencét és közösségi helyiségeket biztosít közvetlenül a tó  partján. A program során megtekintették a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum  látogatóközpont és témaparkot a Tisza-tavi régió legújabb és legnagyobb  turisztikai attrakcióját. Innen nyeregbe pattanva a gáton átkerékpároztak  Sarudra, megtapasztalva a síkvidéki kerékpározás előnyeit és a vízparti  környezetet. Sarudon megtekintették az Eurostrand Kemping és Ifjúsági Tábort,  mely a Tisza-tó régió legnagyobb ifjúsági kempingje, saját stranddal, vízieszköz  kölcsönzővel, kenu és kerékpárparkkal, kidolgozott 3-7 napos tábori programokkal  és animátorokkal.

A  megtekintett szálláshelyeken és a megtapasztalt programkínálaton túlmenően egy  prezentáció keretében is információt kaptak a régió teljes turisztikai  kínálatáról, kiemelten azon programokról – csónaktúrák és kishajós kirándulások  a Tisza-tavon, tanösvények és a Robin Kalandsziget – melyek nagyon jól  beilleszthetőek a diákcsoportok programjaiba.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*