Rio 2016 – Benedek szerint túl nagy előnybe kerültek a montenegróiak

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a mérkőzés első felében tapasztalható gyengébb védekezése miatt nem tudta megnyerni a montenegróiak elleni olimpiai negyeddöntőt a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely végül ötméteresekkel maradt alul.

 

A Sziget Fesztivál lakói sem maradtak le a mérkőzésről, a fesztivál területén elhelyezett olimpiai sátorban óriáskivetítőről lehetett követni az eseményeket. A sátor felállítása nem mellékesen  a 2024-es budapesti kandidálást hivatott népszerűsíteni.

    “Sajnos a szoros emberfogásunk nem működött, egyszerűen túl gyorsan feljuttatták a labdát, ezáltal könnyebben tudtak szabaddobásból gólokat lőni. Ezen kívül Aleksandar Radovic olyan gólt szerzett, hogy hárman voltunk előtte, ez egyszerűen nem fér bele” – nyilatkozta a vegyes zónában a szakvezető.
    Benedek kifejtette, amikor 4-1-re elhúzott a rivális, az már nagy különbség volt, a montenegróiak ennek megfelelően le is lassították a játékot, sokat blokkoltak, a tanítványai pedig egyszerűen rosszul lőttek.
    “Normál esetben azt gondolom, kilenc gól elég kellett volna hogy legyen a győzelemhez, de ez ma csak döntetlenre volt jó, az ötméteres párbaj pedig szerencse kérdése” – tette hozzá Benedek, aki elmondta, maga jelölte ki a lövőket és a sorrendet is. Az ötméteresek során Vámos Márton és Hosnyánszky Norbert hibázott.

Fotó: Juhász Melinda www.amdala.hu

Fotó: Juhász Melinda
www.amdala.hu

    A szakember megjegyezte, az emberelőnyös és az emberhátrányos helyzetek megoldásával összességében nagyon elégedett volt, “nem is kívánhatna jobbat” egy ilyen tornán.
    Újságírói kérdésre Benedek elmondta, nem nagyon akar azzal foglalkozni, hogy mindkét csoportban komoly “matekozás” folyt, ami által furcsa eredmények születtek annak érdekében, hogy a negyeddöntőben papíron könnyebb ellenféllel kerüljön össze egy-egy csapat. A magyarok ezt nem tették meg, hiszen a zárófordulóban könnyedén győzték le a házigazda brazilokat, így övék lett a csoportgyőzelem és a negyeddöntőben Montenegró.
    “Nekünk az a dolgunk, hogy megnyerjük a mérkőzéseinket. Nem az én feladatom megoldani, hogy a jelenlegi szabályok lehetőséget adnak a csalásra. Ugyanakkor azt gondolom, ha a csoportgyőzelem rögtön elődöntőt érne, mint régen, akkor nem történhetne olyan, hogy mindenki okoskodik az eredménnyel, mert inkább elsők akarnának lenni” – mondta Benedek.

Fotó: Juhász Melinda www.amdala.hu

Fotó: Juhász Melinda
www.amdala.hu

    “Lehetett volna jobban lőni a büntetőket a végén. Ugyanakkor nekem inkább az jut eszembe, hogy nem játszottunk jól. Az, hogy egyenlíteni tudtunk a végén, a szívünknek volt köszönhető” – mondta letörten a magyar újságíróknak Varga Dániel a meccs után. “Sorozatosan követtünk el olyan hibákat, amelyekről előzetesen beszéltünk. Figyelnünk kellett volna ezekre”.
    Varga mindehhez hozzáfűzte, hogy a késői egyenlítés után ő is úgy érezte, a lélektani előny a magyar csapatnál van.
    “Eszembe jutott, hogy emlékeim szerint én minden meccset megnyertem ötméteresekkel, amiken hátrányból jöttünk fel. Az első védésüknél azonban ez az előny eltűnt” – mondta, majd arra a felvetésre, hogy nem vet-e rossz fényt a vízilabdára, ha az a csapat jut tovább, amelyik a csoportmeccsek végén taktikázik és fura eredményeket játszik, csak annyit felelt, ő a becsületes munkában hisz.
    A magyar férfi vízilabda-válogatott akárcsak négy évvel ezelőtt Londonban, most is az 5-8. helyért folytathatja szereplését.