Rétvári: a 2020/21-es tanévtől már minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket

A 2020/21-es tanévtől már minden diák – összesen 1,2 millió tanuló – teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.

    Rétvári Bence kifejtette: az intézkedés érinti az alsó, felső tagozatos általános iskolások és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.
    Az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése 13,5 milliárd forintba kerül, aminek fedezetét az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt tartalmazza – ismertette.
    Az államtitkár megjegyezte: korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.
    Úgy fogalmazott: a kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra, és fontosnak tartja, hogy egy családbarát országban a gyermekvállalásnál ne merüljön fel szempontként az, hogy a tankönyvek megvásárlása később mekkora költséget jelent.
    Jelezte azt is: a tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és biztosítható lesz, hogy augusztus végére minden iskolába megérkezzenek a teljesen ingyenes tankönyvek.

Forrás:MTI