Rendzavarás a Parlamentben

Az Együtt-PM az MTI-hez eljuttatott közleményében arra szólította fel Kövér László házelnököt, hogy ne terjessze fel a köztársasági elnöknek aláírásra azokat a törvényeket, amelyeket a pénteki ülésen a Latorcai János levezető elnök által elrendelt szünet után fogadott el a Ház.

    Az Együtt-PM álláspontja szerint, amennyiben egy képviselőcsoport névszerinti szavazást kér, azt a levezető elnöknek mindenképpen le kell bonyolítani – írják. A parlament ezzel szemben gépi szavazáson fogadta el a földtörvényt – hangsúlyozzák.     Azt is aggályosnak tartják, hogy állításuk szerint a levezető elnök a szünet ideje alatt elhagyta az üléstermet és kártyáját is elvitte. Az Együtt-PM álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy az ülés megszakadt, folytatásra nincs lehetőség, csak arra, hogy új ülést hívjanak össze.     Mindezek miatt az Együtt-PM felszólítja a házelnököt, hívja össze az Országgyűlés ülését és rendeljen el szavazást az érintett törvényekről. Ekkor lehetősége lesz az Országgyűlés elnökének és a miniszterelnöknek is, hogy szavazatával kifejezze véleményét a kormány által benyújtott törvényekről – zárják a közleményt.     A Jobbik képviselői pénteken a földtörvény elfogadása ellen tiltakozva az elnöki pulpitusra vonultak, mire kormánypárti szavazatokkal kizárták őket a szavazásokból, ők azonban ezután is folyamatos kiabálással zavarták az ülést. Közben a Jobbik szakértői páholyában tartózkodók is csatlakoztak a skandáló képviselőkhöz.     Ezután a korábban éppen a Jobbik által kért név szerinti szavazás helyett a képviselőknek elektronikusan voksoltak.     Kövér László, az Országgyűlés elnöke az MTI-nek nyilatkozva közölte, álláspontja szerint a parlament szabályosan fogadta el a jogszabályokat. Ugyanezen az állásponton volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője is.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*