Rászoruló gyermekeknek szervezett élménynapot az Ökumenikus Segélyszervezet

Soroksári gyermekjóléti szolgálatának támogatottjai közül több mint 20 gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap Budapesten, a Design Terminalban és az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontján. A 7-13 éves korosztályú, nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekek először kreatív foglalkozáson vehettek részt az önkéntesként bekapcsolódó Teszári Nóra műsorvezetővel a Design Terminal épületében. Ezután bekapcsolódhattak az Adományponton készített a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába, sütésébe és a sütemények díszítésébe is. Míg a csapat egyik fele a sütögetésben szorgoskodott, a másik fele az ugyanitt működő korcsolyapályán Katus Attila önkéntes vezetésével csiszolhatta korcsolya tudományát. Az élménynap közben forró csokival kedveskedtek a szervezők a gyerekeknek, végül egy ebéddel zárult a vidám hangulatú kirándulás.

A gyermek számára szervezett élménynapi programok után Lévai Anikó és Kovács „Koko” István, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetei is becsatlakoztak a szeretet.éhség. sütöde működésébe. A Bazilika előtt található adományponton az önkéntesek egész adventben váltják egymást a kis mézeskalács sütödében, hogy mindenkinek, aki a helyszínen adományoz, egy mézeskalácsszívvel köszönjék meg a támogatást. A jószolgálati követek mellett a Segélyszervezet alapító egyházainak képviseletében Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész is erősítette az önkéntesek csapatát.

Az önkéntes akció kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet 20. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez, melyhez a 1353-as adományvonalon az egész országból lehet csatlakozni (egy hívás 250 forint adományt jelent)!