Radír versenyét egy filléres alkatrész tette tönkre

 Egy tartóbak meghibásodása miatt kellett feladnia a Drifted.hu által szervezett Országos Drift Bajnokság második futamát Radák „Radír” Jánosnak. A Tomracing Motorsport Team versenyzője a Lóerők Éjszakája elnevezésű autós esemény kvalifikációján hiába teljesített száz százalékot, egy technikai hiba miatt – hármas sebességi fokozat helyett csak ötösbe tudott váltani – az utolsó jobbos kanyarban lefulladt az autója, és így nem ért el, ahhoz a ponthoz, ahonnantól értékelték az eredményét.

Radír:-  Nem úgy sikerült ez a hétvége, ahogyan indult. A pénteki edzések után bizakodó voltam, hiszen az autó tökéletesen működött, és ezért úgy éreztem, hogy képes leszek dobogós helyen végezni. Igaz, már ekkor is voltak kisebb figyelmeztető jelek a későbbi technikai problémát illetően, de ezeket akkor még a saját hibámnak tekintettem. Szombaton aztán rájöhettem arra, hiába készül fel valaki maximálisan, ha valamelyik alkatrész éppen a legfontosabb pillanatokban adja meg magát. Amit az ember megtehet ebben a helyzetben, azt a csapattal együtt megtettem, ám a motortartó- vagy a váltótartó bak egyszerűen nem bírta a terhelést, és a pálya legizgalmasabb pontján, az utolsó jobbos kanyarban egyszerűen csütörtököt mondott. Még az ellenőrzési pontig sem voltam képes elgurulni, így kénytelen voltam feladni a versenyt. Még most is a sírás kerülget, ha arra gondolok, hogy egy filléres alkatrész hetek munkáját tette egy pillanat alatt tönkre. De már előre tekintünk, és a Missile Performance szakembereivel közösen azon dolgozunk, hogy a július 5-i, Slovakiaringen megrendezendő bajnoki futamon egy hibátlan autóval ismét a dobogót vehessük célba.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*