Rackákért menni Fonó

Ferenczi György fotóRackák menni Amerika! címmel megjelent Ferenczi György és a Rackajam új, Nashville-ben felvett albuma. A Fonóban legalább ötszáz ember izzadt csatakosra minap a közel másfél órás lemezbemutató koncert végére, de nem bánta senki sem.

Ma már ki lehet jelenteni, hogy Ferenczi György és zenész barátai olyan muzsikával őrjítik meg a közönséget, amilyet egyedül ők tudnak színpadra vinni az egész világon. Figyelnek is az állandó fejlődésre, koncertjeik színesítésére, hangzásuk gazdagítására, arra, hogy jó értelemben véve, folyamatos meglepetésben részesítsék rajongóikat akár egy dalon belül, nem beszélve az egész estés bevetésről. Ezúttal színpadra keveredett egy 1962-es wurlitzer zongora Leslie erősítőkkel, s ha már ott volt, a zenekar két tagja is bizonyította, hogy ki tudja hozni belőle a maximumot. A négy Grammy-díjas mastering-hangmérnök, Joe Palmaccio a rackák különleges, formabontó, vad zenéjét fantasztikus erővel szólaltatja meg speciális hangszerelési ötletarzenáljának felhasználásával.

Ferenczi György pontosan tudja, mikor kezdődött új időszámítás zenei pályafutásában. „Isten ujját látom a dologban, hogy nekünk Petőfi lemezünk jelenhetett meg! Petőfi neve eleve garancia arra, hogy nem a pénzkeresésre utazunk. Ripityára dolgoztuk magunkat! Nem sajnáltunk beletenni mindent, technikát, időt, energiát. A kemény munka során derült ki számomra is, hogy Petőfi milyen impulzív költő, stílusa, nyelvezete, mondanivalója, verseinek ritmusa száz százalékig alkalmas a mai zenére. Gőzmozdonyként zakatol minden sora! Akkor is penge éles minden egyes szava, ha szerelmet vall. Nagy fejtörést okozott számomra, hogy miként vigyem más irányba Petőfit, hogy méltó maradjak a költőhöz és a kiadónk, Gryllus Dániel Hangzó Helikon sorozatához. Arra gondoltam, hogy miért ne hozhatnám össze a két, világviszonylatban is jelentős forradalmárt, Petőfit és Jimi Hendrixet úgy, hogy közben szellemiségében mégis valami sajátosan magyar lemez szülessen. Dani tíz évre sínre tette a zenekaromat! Évről évre egyre jobb lemezeink születnek. Minden szempontból fejlődni tudunk. Minden lemezünkkel egy-egy új világ tárul ki előttünk. Ez persze csak akkor történhet meg, ha mindenre nyitottak vagyunk. Nem kell eldönteni, hogy hová megyünk, és akkor mindig új csodákra találhatunk az utunk során.”

Tegyük halkan hozzá: a Ferenczi György által emlegetett tíz évből még szerencsére minimum három hátra van! Hajrá, rackák, hajrá Herflikirály!

 FerencziGyorgy

Horváth Gábor Miklós