Rácalmás és Dunaföldvár víz alatt

2 méteres a víz Rácalmáson, a vízitelep udvarán és hiába áll cölöpökön a csónakház és az öltöző vadonatúj épülete, mégis befolyt a víz mindenhova. A dunaföldvári csónakházat szinte elzárta a külvilágtól a Duna, hétfő éjszaka be is tört a víz a hajótárolóba. Dunaújvárosban és Pakson nem okozott komoly károkat az ár.

Rácalmáson, Dunaújvárosban, Dunaföldváron és Pakson kedden tetőzött a Duna, kisebb-nagyobb károkat sajnos mindenhol okozott a rekordmagasságú áradás.

A legnehezebb helyzetbe az apró dunaföldvári klub került, ahol hiába töltötték a homokzsákokat és magasították a gátakat 1 héten át, a víz betört a csónakházukba.

„Hétfőn éjjel lapátokkal és vödrökkel hordták ki a vizet az idősebb versenyzők, meg néhány szülő, hogy az épület falai ne gyengüljenek meg. Azóta is folyamatosan van itt valaki, muszáj figyelni az épület mellett feltörő buzgárokat és időnként kimerni a vizet a csónakházból – mondja Albu György, a helyi kajak-kenu szakosztály elnöke.

A dunaföldváriaknak körülbelül kb. 40 utánpótláskorú versenyzője van, akik még jó néhány napig nem tudnak vízre szállni, szárazföldi edzésekkel próbálják formában tartani magukat.

A Rácalmás SE vadonatúj létesítménye 1 éve lett kész. Az öltözők és a csónakház épülete is cölöpökön áll, de a víz így is elöntött mindent.

„Bosszantó a helyzet, ha csak 20 centivel magasabbak lennének az oszlopok, akkor nem okozott volna nekünk károkat az ár – mondja Bölcskei Ferenc.

A szakosztályvezető szerint az eddigi legnagyobb vízálláshoz képest állapították meg, hogy milyen magasra kerüljenek itt az épületek. A tervezők sajnos nem számoltak azzal, hogy még ennél is lehet magasabb a Duna.

„Tudom, hogy nem mi vagyunk a legnagyobb bajban, de szomorú, hogy az új faház falai közt a szigetelés szívja magába a vizet, valószínűleg szét kell bontani ahhoz, hogy rendesen kiszáradjon” – teszi hozzá Bölcskei.

Dunaújvárosban komoly károkat nem okozott az árvíz. A szakosztály épülete szerencsére magaslaton van, csak a telep udvarát és a focipályáját öntötte el a folyó, de azért egy alapos fertőtlenítésre és rendrakásra itt is szükség lesz. Az Atomerőmű SE épülete is megúszta, nem érte el Duna. A paksiak legnagyobb problémája az, hogy jelenleg hajózási tilalom van, így sportolóik nem szállhatnak vízre a Dunán.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*