Puccini Itáliájába kalauzol az Opera új évada

16 bemutató, 60 repertoárdarab, valamint az Eiffel Műhelyház és a korszerűsített Andrássy úti dalszínház megnyitása is szerepel a Magyar Állami Operaház 2018/19-es szezonjának kínálatában. A régi és új játszóhelyek átadásáig az Opera együttesei tovább turnéznak, a megyeszékhelyek és külhoni magyarlakta települések mellett felkeresve többek közt New Yorkot, Berlint, a V4-ek fővárosait és Puccini életének több fontos olaszországi helyszínét.

opera_2018_19_evadkampany_1920x1080px

A Wagnerhez köthető német zeneszerzők művei után a 2018/19-es „Puccini Itáliája” tematikus évad a múlt század fordulójának olasz komponistáit helyezi középpontba, kiemelten kezelve a szezon névadójának munkásságát. A 20. század egyik legnépszerűbb, és egyben utolsó operakomponistájának világszerte játszott művei közül A Nyugat lánya az orosz és német nyelvterületen keresett fiatal rendező, Vaszilij Barkhatov színrevitelében lesz látható, új köntösben tér vissza a Manon Lescaut (r.: Szabó Máté) is, míg az Edgar (r.: Tulassay Ádám) először kap színpadi kiállítást az Operában, A fecske (r.: Anger Ferenc) pedig ez alkalomból debütál az intézményben. A kortársak közül Ponchielli Gioconda című alkotása látható ugyancsak Anger Ferenc rendezésében, valamint koncertszerű változatban szólal meg Leoncavallo Bohémek és Alfano Zilah hercege című darabja. Az évadot 2019-ben is az annak esszenciáját hordozó májusi tematikus fesztivál koronázza meg, amely egybeesik az Operaház újranyitásával. Az egy hónapos PucciniFeszten a világon egyedülálló módon a zeneszerző minden operája felcsendül, emellett dalest, egyházzenei hangversenyek, balettelőadás, filmvetítések, verista operaszerzők művei és az Énekkari Művészek Minifesztiválja színesíti a programot, amelynek zárásaként Vittorio Grigolo ad áriaestet. Napjaink vezető olasz tenorjának ez lesz az első magyarországi fellépése.

Az Eiffel Műhelyházban 2019. január 27-én, Mozart születésnapján a művészek egy Mozart-ősbemutatóval avatják fel az itt épülő Bánffy-termet. A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény Ókovács Szilveszter ötlete nyomán a bécsi klasszicista zeneszerző két befejezetlen vígoperájából készült pasticcio-darab, amelyet Toronykőy Attila visz színre. A próbaszínpadként is szolgáló új játszóhelyen a jövőben leginkább barokk, illetve modern és kortárs művek találnak otthonra. Utóbbiakra példa az a két egyfelvonásos, amit Káel Csaba állít színpadra: Kenessey Jenő egyetlen operája, a Krúdy-színdarabon alapuló Az arany meg az asszony és Tóth Péter az azonos című Örkény-klasszikust feldolgozó Tóték című alkotása. A szezonvégi barokk bemutatók hagyományát Monteverdi Poppea megkoronázása élteti tovább Székely Kriszta rendezésében, és itt mutatják be a PucciniFeszt keretében Szálinger Balázs prózai alkotását, az Opera felkérésére írt és az olasz zeneszerző életéből merítő Krizantémok, avagy Liù halála című kamaradrámát Szilágyi Bálint színrevitelében.

A Magyar Nemzeti Balett tovább bővíti modern repertoárját William Forsythe A tökéletesség szédítő ereje, valamint Sharon Eyal és Gai Behar Bedroom Folk című koreográfiájával, amelyekkel a Triple Dance táncesten találkozhat a közönség, illetve George Balanchine Léo Delibes nyomán készített Sylvia Pas De Deux-jével, amely az OMG-műsor részeként debütál. Mindhárom koreográfia először lesz látható Magyarországon. A 2018/19-es évad nagyszabású balettbemutatójának ígérkezik Sir Kenneth MacMillan Liszt Ferenc zenéjére készített Mayerling című alkotása. A Habsburg Rudolf főherceg és Vetsera Mária tragikus történetét feldolgozó darab 13 év után, az eredeti terveket követő, vadonatúj kivitelben tér vissza a repertoárra.

Az új évadban is számos operacsillagot köszönthet a közönség emlékezetesnek ígérkező estéken az Erkel Színházban. A Lammermoori Lucia címszerepét két előadáson Edita Gruberová énekli, aki az Opera tavalyi japán turnéján szintén fellépett a produkcióban. Áriaesttel tér vissza Budapestre Elīna Garanča, míg a tematikus olasz farsangi esten az ifjú bolgár szopráncsillag, Sonya Yoncheva mutatkozik be Magyarországon. Az Opera saját sztárjai közül a napokban Kossuth-díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művész, Sümegi Eszter 25 éves jubileumát ünnepli gálaesttel, míg Kálmándy Mihályt pályafutásának 30 éves évfordulója alkalmából egy különleges Rigoletto-előadáson köszönti a dalszínház.

A Magyar Állami Operaház Zenekara mindemellett jó néhány világsztárral dolgozik együtt a következő évadban. Veszprémben José Cura, Miklósa Erika, Rost Andrea és Ramón Vargas közös estjén működik közre az együttes, míg a Margitszigeten Erwin Schrott áriaestjén vesz részt. Zürichben és Kölnben Anna Netrebko és Yusif Eyvazov gálaestjein lépnek fel, folytatva a berlini Waldbühnén tavaly megkezdett sorozatot. Ezeken kívül Ománban, a Muscati Királyi Operaházban Juan Diego Flórez, a Müpában pedig Joseph Calleja áriaestjét kíséri ugyancsak az Opera Zenekara.

Az Operaház és az Eiffel Műhelyház 2019-ig tartó beruházásai miatt az Opera művészei a 2018/19-es évadban folytatják intenzív turnéikat külföldön és belföldön egyaránt. Július 25. és 28. között az Észtországban megrendezett patinás Saaremaai Operafesztivál egyik díszvendége lesz a Magyar Állami Operaház, ahol a Figaro házassága, a Traviata és A cigánybáró bemutatása mellett egy ünnepi gálaest szerepel a programban. Szeptember 14. és 21. között az Opera művészei egy hatállomásos itáliai roadshow-n vesznek részt, Puccini áriákkal tisztelegve a zeneszerző emléke előtt életének és operáinak fontos helyszínein. Október 30. és november 11. között New Yorkban készül nagyszabású bemutatkozásra a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett, ahol a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben hat opera- és balettest is vendégszerepel, köztük több Amerikában először látható nagyszabású produkció, mint Erkel Bánk bánja, Vajda János Mario és varázsló című műve, vagy A hattyúk tava és a Don Quijote Rudi van Dantzig és Michael Messerer-féle koreográfiája, az Opera Zenekar pedig önálló hangversenyt ad a Carnegie Hallban. A Bánk bán 2019. január 7. és 20. között a dél-koreai Teguba is ellátogat egy különleges kezdeményezés részeként, amelyben magyar művészek betanításával, a helyi színházzal együttműködésben, jelmezes kiállításban születik meg a koncertszerű változat. 2019. július 6-7-én a berlini Deutsche Operbe a budapesti Opera Richard Strauss-előadásai közül kettő, az Ariadné Naxoszban és Az árnyék nélküli asszony látogat el, míg 2019 augusztusában a Salome az opera cselekményének eredeti helyszínén, Jordániában, a Machaerus hegyén, Heródes Antipász egykori palotájának romjai között elevenedhet meg újra.

2018-ban Magyarország tölti be a V4 országok soros elnöki posztját, ebből az alkalomból a budapesti Opera számos kapcsolódó programban is részt vesz. A tavaly decemberben a Müpában megrendezett V4 operagála, amelyen Schöck Atala és az Opera Zenekar is közreműködött, április 8. és 13. között ellátogat Pozsony, Varsó és Prága rangos hangversenytermeibe, majd szeptember 24. és 30. között az Opera Janáček Jenůfa és Kodály Székely fonó című előadásaival vendégszerepel a három partnerország fővárosában. A Magyar Nemzeti Balett is bekapcsolódik a szomszédjárásba, június 6-án a Pozsonyi Nemzeti Színházban Bartók TáncTriptichonjával, június 16-án pedig a Brnói Nemzeti Színházban a Hans van Manen modern koreográfiáit összegyűjtő LOL műsorral lép fel. A V4-es soros elnökséghez kapcsolódó programok zárásaként december 10-én, Antall József halálának 25 éves évfordulóján emlékhangversennyel tiszteleg Magyarország rendszerváltást követő első szabadon választott miniszterelnöke előtt az Opera az Erkel Színházban.

„Operát az Operából” címmel új, országjáró turnésorozatot indít a Magyar Állami Operaház 2018 szeptembere és 2019 áprilisa között a „Puccini Itáliája”-évad tematikájához kapcsolódóan, amelynek részeként egy opera- és egy balettgála, egy szimfonikus hangverseny, valamint a Bohémélet, a Tosca és a Turandot koncertszerű előadásai tekinthetők meg az operajátszási hagyományokkal nem rendelkező városok és külhoni magyarlakta települések színház- vagy hangversenytermeiben. A sorozat négy előadására tíz megyeszékhelyen (Békéscsaba, Eger, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Salgótarján, Szekszárd, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg) bérletben válthatják meg jegyeiket az érdeklődők. Emellett folytatódik a Gördülő Opera elnevezésű kezdeményezés, augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városban mutatkozik be Donizetti Szerelemi bájital című vígoperája magyar nyelven, Toronykőy Attila vadonatúj rendezésében. Az előadás a tervek szerint 2019 augusztusában visszatér Erdélybe, de eljut a Partium és Bánát szórványban élő magyarságához is. A Kárpát-Haza OperaTúra idén februári előadásaiból Kárpátalján nem részesült Beregszász, a magyar városba a Bánk bán koncertszerű szabadtéri előadással látogat el az Opera szeptember 1-jén. Végezetül Kárpát-Haza Plusz címmel szeptember 10-11-én a Hunyadi László és A víg özvegy balettváltozata Zágrábban zárja az idei évadban megrendezett, 16 állomásos turnéját, ezúttal valódi teátrumi körülmények között, a Horvát Nemzeti Színházban látható a két előadás.

A beruházások és a turnék hatására az Opera budapesti évada viszonylag csonka képet fest. A 2018/19-es szezon első szeptemberi premierjét, Orff Carmina Buranáját követően, amit Bogányi Tibor karmester koncepciója nyomán szcenírozott formában, látványos vetítésekkel és táncbetétekkel állít színpadra az Erkel Színház, a II. János Pál pápa téren csak decemberben lesznek láthatók újra előadások. Ezután azonban a fővárosi közönséget tárt kapukkal várja az intézmény, amihez 40 féle bérletkonstrukciót kínál régi és új nézőinek. A bérletmegújításra 2018. március 26. és 29. között az Erkel Színházban, az interneten váltott bérletek esetében 2018. március 26. és április 2. között nyílik lehetőség, míg új bérleteket a Hajós utcai Opera Értékesítési Centrumban és az interneten április 3. és június 29. között válthat a közönség.