Pontgyűjtő akció a reptéren

Nem sokat kellett várni a Magyar Szlalom Bajnokság következő futamára. Három hét után, a nagyatádi városi versenyt követően a bajnokság hatodik futamát rendezték Kiskunlacházán.

A jól ismert helyszínen már sokszor járt a szlalom bajnokság mezőnye, amely itt társrendezvénye néhány éve a gyorsulási szakágnak.

67 induló érkezett a kiskunlacházi katonai repülőtérre. Nyári, napsütéses 28 fokban küzdött a mezőny egész nap.

Folytatni a pontgyűjtést

A pályára nagy motivációval érkeztek már korán reggel a Sződy fivérek. A nagyatádi dobogós hely és sok pont megszerzése után újabb pontvadászat volt a cél:

„Ismét verseny, ismét itt vagyunk. Első Opeles kupánkat nagy becsben tartjuk és öröm volt számunkra, hogy jó eredménnyel zártunk Nagyatádon. De most új feladat következik. A pálya nagy, íves kanyarokkal tűzdelt, ez itt még ilyen formán nem volt eddig. Visszafordítóból is van három, úgymond „hordókerülés” és egy szép hosszú bójafolyosó is. Ezt láttuk a gyalogos pályabejárás során.”– kezdte a napot Szabolcs és Zsolt.

Az edzőkörben már ezt tempóval próbálgatták a versenyzők, többnyire „fél gázon”. Előtte a versenyzői eligazításon tájékoztattak minden versenyzőt a pontos pályarajzról.

Versenykörök

A Track Racing versenyzői közül Zsolt indult elsőként a 40-es rajtszámmal. Első köre nem sikerült igazán jól:

„Sajnos az úgynevezett folyosó részen, ahol a páros bójasor vezeti az ívet, a bejáratánál egy kicsit elmértem magam, ezért korrigálnom kellett. Ez időbe került, ezért értékes másodperceket vesztettem. Viszont van még három kör, de azért bosszant… .” – fogalmazott röviden Zsolt.

Körideje 2 perc 22 másodperc 432 ezred mp lett, beleszámítva egy bójadöntést is.

Szabolcs a 70-es rajtszámmal vágott neki nyitókörének. Egy normál kört futva ért célba:

„Semmi extra nem volt, mentem ahogy tudtam. Most már tapasztaltam, hol lehet még bevállani vagy gyorsulni. Elsőre ez most elég is.” – állapította meg Szabolcs. Körideje 2:19:264 mp lett.

Pár perc után indult a második mért kör is.

Zsolt közel öt másodpercet javított, amivel jelentősen gyorsult. 2:17:689 mp-cel ért célba.

Szabolcs kevesebbet ugyan, de szintén javított. 2:18:882 mp-cet mutatott az óra a célban.

Nem sok szünet volt a harmadik kör előtt sem, épp csak 15 perc.

Zsolt még tovább faragta köridejét, egészen 2:15-re. Olyannyira gyors volt, hogy a kategória negyedik helyén állt jelenleg 2:15:103-as körével.

Szabolcs szinte századra ugyanolyan kört teljesített, mint előzőleg. 1:18:853 lett az eredménye ebben a körben.

A kisebb pihenő után a záró futamot indították. Kevésbé volt már meleg, ám az aszfalt még mindig a megfelelő nyári hőmérsékletet tartotta.

Az Opel Tigrával Zsolt rajtolt el, és végig megtartotta jó tempóját. Egészen a pálya vége felé, ahol egy visszafordító gumibála, ahogy ő nevezi, hordó kerülésénél hibázott:

„Jól ment minden, gumijaim is jól tapadtak végig. Vettem egy rövidebb fékutat és ezt elmértem. Ezáltal sok időt vesztettem és így nem tudtam javítani. Pedig elég közel voltam hozzá. Erős másfél másodperc szállt el itt.”– sajnálkozott Zsolt. Ehhez képest a záró körének eredménye nem volt rossz: 2:16:733 mp lett.

Szabolcs is nagyon pontos és tempós körrel indított. És ugyanott hibázott, mint fivére:

„Javítani akartam, hogy legalább eggyel előrébb végezhessek az értékelésben. Hármas sebességfokozatból kettesben, nagyobb tempóról későn fékeztem. Ezzel nem is volt baj, mert előzőleg is ezt csináltam és bejött. Most valahogy még később léptem a fékre és nem sikerült megfelelően lelassulnom. Láttam, hogy széles kanyar lesz, de már nem tudtam korrigálni. Lementem az útról, körül-belül fél métert jobbra és a füvön egészítettem ki az ívet. Az autó alja koppant egy picit az aszfalt szélén, nem voltam boldog emiatt. Kiderült, csak a kipufogó dob ért le. Aztán a hátralévő szakaszon valahogy a gumim csúszkált, szerintem túlmelegedett kissé. Itt időt vesztettem. Így ez a kört elszállt.” – bosszankodott Szabolcs. Sajnos ez a körideje lett a leggyengébb, csupán 2:20:034.

Azonos fékút, ennyire egyformán?

Mi lehet az oka, ha két versenyző azonos autóval ugyanott hibázik? Ugyanúgy vezetnek és ennyire azonosak a gázadások és fékezések pontjai. Magyarul, ahol sok, ott mindkettőnek sok. Ez lehetett itt is, csak Szabolcs egy picit pechesebb volt vagy szűkebb íven fordult. A másik ok az elektronika. Mivel a Tigra gyárilag is blokkolásgátlóval felszerelt sportkupé, így a hírtelen fékezéskor „hosszan számolt”. Ezért a fivérek egy rövidebb, keményebb fékútra számítottak és az „elnyújtott fékút” nem volt benne a kanyar előtti számításunkban. Pont ott, pont ugyanúgy elmért lett a féktáv, ezért elég egy kis táv, akár nem egészen egy méter, és máris más lett a kanyarív.

Eredmények

 

A Sződy fivérek felemás eredménnyel zártak, de még mindig nincs csüggedésre ok. Zsolt az ötödik hellyel 4 pontot szerzett, Szabolcs a hetedik helyével 2 ponttal gazdagodott. Ezzel Zsolt a tabellán 22 ponttal áll az ötödik helyen. Szabolcs 18 ponttal holtversenyben a hatodik helyen. Fogyott ugyan előnyük, de egy futam még hátra van a versenyszezonban.

Versenynap összefoglaló a Track Racing versenyzőitől:

 

Hosszú nap volt, hosszú pályával. Hamar megtanultuk, jól indult, de nem tudtuk eléggé kiautózni. Nem is az elfékezés miatt, inkább kicsit sokat akartunk, és nem jött össze, főleg a szakasz végén. Nem vagyunk csalódottak, de nyilván boldogok sem. Jó verseny volt, mindenképpen jót autóztunk, az időjárás is optimális volt. A pontoknak örülünk, de többet vártunk, legalább eggyel-eggyel többet. Ezért több munkánk lesz a záró futamon. Autónk megfelelően ment, a gumik is alapvetően jól tapadtak, motorunk is jól húzott a tempós szakaszokban. Folytatjuk az év végi helyezéseinkért a küzdelmet októberben.” – zárták versenynapjukat a Sződy fivérek.

 

Október 27-én a szintén jól ismert KakucsRingen folytatódik és egyben zárul az idei szlalom országos bajnokság szezonja. Ez a futam Közép-európai zónafutam is lesz egyben, külföldi indulókkal együtt.

 

Versenybeszámolónkat a futam utáni héten olvashatják az Amdala.hu-n.

Fotó: Czárl Adrienn