Perez-bravúr Bahreinben

Amber-Szahiri_F1-rajt

Sergio Perez kihasználta az adódó lehetőséget és remek versenyzéssel megnyerte vasárnap a Szahíri Nagydíjat, Bahreinben. A mexikói pilóta tízéves Forma-1-es pályafutása során először állhatott a dobogó legfelső fokára, amitől nagyon elérzékenyült. A dobogó többi helyén is meglepetésemberek állnak. A második helyen a Renault-val versenyző Esteban Ocon ért célba, őt pedig Perez csapattársa, Lance Stroll követte bronzérmesként. Váratlan dobogó egy különleges vonalvezetésen.

„Elállt a szavam. Remélem nem álmodok, mivel oly sokáig álmodtam erről a pillanatról. 10 évembe került. Nem tudom mit mondhatnék. Az első kör után elment a verseny. Azon voltam, hogy ne adjam fel. A második körben azt mondtam a csapatnak, hogy az autó olyan, mint egy limuzin. Nagyon könnyű. Nagyszerű tempóm volt, szerintem kitűnő munkát végeztünk a hétvége során.” – szögezte le a 30 éves Racing Point-pilóta, aki megérdemelten ünnepelhetett. Nagyon ráfért már ez a győzelem az idén nagyon sok mindenen keresztülesett pilótára.

Lewis Hamilton koronavírusos megbetegedés miatt nem állt rajthoz a 87 körös Szahíri Nagydíjon, így George Russell indulhatott a brit pilóta helyett a Mercedesnél. Sokáig úgy tűnt, hogy a Williamstől átülő fiatal brit élni is tud a lehetőséggel és első helyen fut célba. A sors végül nem így akarta. Egy elrontott bokszbeállás és egy defekt okozta végül a vesztét. A kilencedik helyen ért célba Valtteri Bottas mögött, aki mióta csapattársa, Lewis Hamilton megnyerte a világbajnoki címet csak a nyolcadik helyet tudta megcsípni.

Sergio Perez helye jövőre nem biztos a Forma-1-ben. Ami érthetetlen a tehetségét és az általa hozott sok szponzori pénzt látva. Mostani győzelme is megerősítette az a hitet, hogy a mexikóinak helye van a Forma-1-ben. A Red Bullnál vehetné át jövőre Alex Albon helyét, de elmondása szerint már arra is készül, hogy egy évet kihagy.

 Amber-Szahiri_F1-dobogo

Perez győzelme még szebb annak fényében, hogy már a rajt után összekoccant Charles Leclerc autójával, ami Max Verstappen kiesését is eredményezte. A holland egyszerűen nem tudott hova kerülni, s miután kipöccintették a pályáról, a pálya széli falban végezte. Charles Leclerc versenyének is vége volt ezzel. A Ferrari a szokásos formáját hozta ezzel. Sebastian Vettel a középmezőnyben, a 12. helyen végezte.

A hétvége során a Mercedes és pilótái erős teljesítményt nyújtottak és úgy tűnt, hogy sima kettős győzelmet szereznek a vasárnapi futamon. Egy dupla bokszbeállás során azonban a garázsban összekeverték a két pilóta abroncsait, ami miatt Russell elvesztette a győzelmet. Russell autójára került néhány Bottasnak szánt abroncs. Bottas pedig visszakapta sajátjait. Russellt emiatt be kellett újra hívni a saját gumijaiért. Később a 22 éves pilóta visszaverekedte magát az mezőny elejére, de ekkor meg egy bal hátsó defekt fosztotta meg a győzelmi esélytől. A kilencedik helyen ért célba és még büntetést is kaphat a rossz abroncsok miatt. Bottas elhasználódott abroncsai miatt nem tudta megfelelő módon védeni az őt támadókat, emiatt eshetett meg az a csúfság, hogy a világbajnok csapat két pilótája az első tíz végén ért célba.

Carlos Sainz épphogy lemaradt a dobogóról. A McLaren pilótája a negyedik helyen ért célba és egy helyet előrébb lépett az egyéni ponttáblán. A spanyol pilótát Daniel Ricciardo, Alexander Albon, Danyiil Kvjat követte a hatodik és hetedik helyen. Az utolsó pontszerző helyezés Lando Norrisé lett.

A Racing Point ezzel a kitűnő eredménnyel visszavette harmadik helyét a konstruktőrök között, de kis különbséggel követi őt a McLaren a negyedik helyen. S miközben még a Renault is esélyes lehet a bronzérmes helyre, addig a Ferrari valószínűleg keresztet vethet arra, s marad a középmezőnyben.

A Bahreini Nagydíjon égési sérüléseket szenvedő Romain Grosjean bár nagyon szeretett volna rajthoz állni talán utolsó Forma-1-es versenyén, de a sérülései ezt nem tették lehetővé, így a szezonzáró futamon, Abu-Dzabiban is Pietro Fittipaldi ülhet be Grosjean Haasjába. George Russell helyét Jack Aitken vette át a Williamsnél.

Lewis Hamilton állapotáról mindössze annyit tudni, hogy nem tünetmentesen vészeli át a koronavírus fertőzést, így most még nem lehet tudni, hogy a jövő héten autóba ülhet-e. A világbajnoki cím már az övé, miért kockáztatna? Ekkor viszont Russell előtt egy újabb esély nyílhatna arra, hogy ismét bizonyítsa rátermettségét egy világbajnok autó volánja mögött. Amennyiben persze ismét ő kapná meg a hétszeres világbajnok autóját, de az tűnik a logikus megoldásnak.

A Forma-1-es világbajnokság egy hét múlva (2020. december 13.), Abu-Dzabiban ér véget.

2020-as Forma-1-es Szahíri Nagydíj eredménye

  1. Sergio Perez Racing Point                        1:31:15.114
  2. Esteban Ocon Renault                                 + 10.518
  3. Lance Stroll Racing Point + 11.869
  4. Carlos Sainz McLaren                                + 12.580
  5. Daniel Ricciardo Renault             + 13.330
  6. Alexander Albon Red Bull + 13.842
  7. Danyiil Kvjat AlphaTauri             + 14.534
  8. Valtteri Bottas Mercedes                              + 15.389
  9. George Russell Mercedes             + 18.556
  10. Lando Norris McLaren + 19.541
  11. Pierre Gasly AlphaTauri                           + 20.527
  12. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 22.611
  13. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 24.111
  14. Kimi Raikkönen Alfa Romeo                         + 26.153
  15. Kevin Magnussen Haas + 32.370
  16. Jack Aitken Williams                         + 33.674
  17. Pietro Fittipaldi Haas                                      + 36.858
  18. Nicholas Latifi Williams Nem ért célba
  19. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
  20. Charles Leclerc Ferrari                                     Nem ért célba

A világbajnokság állása a Szahíri Nagydíj után

Pilóták:

  1. Lewis Hamilton 332 pont
  2. Valtteri Bottas 205 pont
  3. Max Verstappen 189 pont
  4. Sergio Perez 125 pont
  5. Daniel Ricciardo 112 pont
  6. Charles Leclerc 98 pont
  7. Carlos Sainz 97 pont
  8. Alexander Albon 93 pont
  9. Lando Norris 87 pont
  10. Lance Stroll 74 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 540 pont
  2. Red Bull 282 pont
  3. Racing Point 194 pont
  4. McLaren 184 pont
  5. Renault 172 pont
  6. Ferrari 131 pont
  7. AlphaTauri                         103 pont
  8. Alfa Romeo 8 pont
  9. Haas 3 pont
  10. Williams 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/