„Pénz7” 2015: fókuszban a családi költségvetés

Ma kezdődik az iskolások pénzügyi alapismereteit bővítő programsorozat

  • 660 iskola, 90 ezer diák, 1000 tanár és 200 önkéntes pénzügyi szakember a hazai programban
  • Egyedi fejlesztésű, lektorált, központi tudásanyag
  • 3 korosztály számára kidolgozott, kedvcsináló animációs rövidfilmek

Szakmai intézmények, tanárok, diákok és pénzügyi szakemberek részvételével, rangos előadásokkal és diákok flashmobjával kezdődött el ma a „Pénz7” programsorozat, amelynek célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. A Magyar Bankszövetség szervezésében a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló programban, amellyel hazánk egy páneurópai kezdeményezéshez csatlakozott, mintegy 90 ezer diák osztályfőnöki órákon ismerkedhet meg az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal, a családi költségvetés alapkérdéseivel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szakmai irányításával kidolgozott tananyagot egy pedagóguscsapat több hónapig fejlesztette, majd próbaórákon tesztelte. A programhoz 200 önkéntes pénzügyi szakember csatlakozott, akik az óravezető tanárok „szárnysegédjeiként” segítenek az iskolákban.

Magyarország is csatlakozott az Európai Pénzhét (avagy European Money Week) 23 országot átfogó kezdeményezéséhez. Hazánkban a meghirdetett programra jelentkező általános és középiskolák diákjai egyedi fejlesztésű tananyagok segítségével szerezhetnek az életkoruknak és az érdeklődésüknek leginkább hasznos és gyakorlatorientált pénzügyi ismereteket.

A március 9-én kezdődő program rendhagyó, játékos osztályfőnöki óráin a családi költségvetés megértetése, az ehhez szükséges alapismeretek átadása a cél. Az EMMI és az OFI szakmai véleményezésével elkészített oktatási anyagot egy tapasztalt pedagógusokból álló csapat több hónapos előkészítő munkával, sok-sok óra próbatanítást követően ajánlhatta fel az iskoláknak hasznosításra.

Az életkornak megfelelő figyelemfelkeltő kisfilmmel indító, játékos és interaktív elemeket is tartalmazó felkészítő tananyagot a tanáraik és az önkéntes pénzügyi szakemberek segítségével dolgozhatják fel a diákok.

A teljes programsorozatot vetélkedők és versenyek is kiegészítik, hogy játékos formában vezessék tovább a fiatalokat a reális lehetőségek, a költségvetés, a pénz tudatos kezelésében. A „Pénz7” jegyében induló interaktív programok csakúgy, mint a www.penz7.hu weboldal a tanév hátralévő részében is támogatja a diákokat személyes pénzügyeik teljesebb megismerésében, a pedagógusokat a szakmai tájékozódásban. Ezenkívül meghirdették a BankVelem PénzOkos Kupát is. A háromfordulós pénzügyi tudáspróba általános iskolásoknak szól, a döntőbe 10 csapat jut, és majd májusban mérik össze tudásukat. Hamarosan indul egy középiskolások számára kifejlesztett, Facebook-alapú interaktív Pénz7 kalandjáték is.

Nagy örömünkre szolgál, hogy széles körű, szakmákon és intézményeken átívelő összefogás bontakozott ki a kezdeményezés mellett” – fogalmazott Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja, a „Pénz7” szervezőbizottságának vezetője.

Rámutatott: a magyar „Pénz7” európai összehasonlításban is rendkívül sok diákot ér el, hiszen a tematikus héthez 660 általános és középiskola, 1000 pedagógus és 90 ezer diák csatlakozott. Tehát az érintett iskolák mintegy 15%-a részt vesz a különleges órákon már az első évben. Mindez nem jöhetett volna létre, ha a hazai pénzügyi kultúra fejlesztésében feladatot vállaló valamennyi irányító szerv nem adta volna tevőleges támogatását és szakmai iránymutatását a program megvalósításához.

Az érintett minisztériumok és a Magyar Nemzeti Bank szakértő munkatársai, a Közgazdasági Társaság tagjai, a hazai bankszektor szakemberei közül több mint kétszázan vállalták, hogy önkéntes alapon ellátogatnak egy-egy iskolába, ahol a témavezető tanár oldalán a családi költségvetésről beszélgetnek majd a diákokkal. A családi költségvetést értelmező osztályfőnöki órákhoz a „Pénz7” szervezői egységes óraterveket, segédanyagokat – többek között a három különböző korcsoportnak készült kedvcsináló animációs rövidfilmeket – is készítettek.

„Rendkívül fontos, hogy olyan témákkal is foglalkozhassanak a diákok, amelyek túlnyúlnak a tantervben már megjelenő lehetőségeken, és mivel a gyakorlati jelentőségük kiemelkedő, ezért már most is hasznot hajtva segítik a jövő lehetséges fejlesztéseit. Azért is támogatjuk a „Pénz7” programját, és segítettük annak eljuttatását az iskolákba, hogy képet kapjunk arról, az ilyen tematikus projektek mennyire működnek eredményesen a hagyományos iskolai keretek között” – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az EMMI köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, aki a nyitórendezvényen is fontos szakmai előadást vállalt.

 

„Az EMMI feladatának tekinti – tette hozzá –, hogy gyakorlati tudáson alapuló ismeretanyagot nyújtson a pedagógusok számára az iskolai oktatáshoz. Elképzelhető, hogy a jövőben a továbbképzési kreditrendszeren belül külön pénzügyi ismeretek oktatása indulhat egyre több pedagógusképző és -továbbképző intézményben. A mostani programhét sikere pedig megalapozhatja hasonló tematikus rendezvények megszervezését a következő években”.

 

2010 folyamán az OECD 14 európai országban mérte fel a középiskolából kikerülő diákok pénzügyekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteit. A kutatás eredményei sajátságos képet festettek Magyarországról: míg az elméleti ismeretekből a hazai válaszadók az első helyen végeztek, addig a gyakorlati alkalmazás alapján az utolsó előtti helyezéssel kellett beérniük.

„A kutatást idén márciusban megismétli a szervezet. Nagyon bízom abban, hogy ez frissített, aktuális helyzetképet ad majd, hosszabb távon pedig a kutatások a „Pénz7” erőfeszítéseit az eredményekben is megmutatják majd” – nyilatkozta dr. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Dr. Kovács Levente elmondta: az Európai Bankföderáció (EBF) magyar tagszervezeteként a Magyar Bankszövetség vállalta fel a „Pénz7” programsorozat koordinálását. A téma kiemelt aktualitását és fontosságát mutatja, hogy a kezdeményezéshez szakmai partnerként csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a hazai pénzügyi nevelés emblematikus szervezete, a Pénziránytű Alapítvány, amelyek aktív szerepet vállaltak a programhét eseményeinek kidolgozásában is.

A ma lezajlott ünnepélyes megnyitón a Magyar Bankszövetség Elnöksége nevében, dr. Patai Mihály elnök a hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséért tett erőfeszítéseiért Pölöskei Gábornét, az EMMI helyettes államtitkárát, a szervezet Aranykaptár díjával tüntette ki. Az Aranykaptár Díjat pénzügyi területen kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemberek elismerésére alapította a Magyar Bankszövetség 2012-ben. Ugyancsak a rendezvényen 10 olyan pedagógust díjaztak, akik az elmúlt évben segítették a társszervező Pénziránytű Alapítvány által támogatott BankVelem programot. A programban részt vevő diákok az alapvető pénzügyi, banki ismereteket játékos formában, de valós környezetben sajátíthatják el.

Animációs rövidfilm alsósoknak:

 https://www.youtube.com/watch?v=YnZuE-uTpIk&feature=youtu.be

 Felsősöknek:

Középiskolásoknak:

Az Európai Bankföderáció beharangozó spotja (magyar felirattal)