Pénteken vesznek végső búcsút Bajor Imre színművésztől

Augusztus 22-én, pénteken vesznek végső búcsút Bajor Imrétől; a színművészt 15 órakor a Farkasréti temető Makovecz termében búcsúztatják.

    Az RTL Klub keddi tájékoztatása szerint Bajor Imrét a Farkasréti temető 25-ös parcellájában, a művészparcellában helyezik örök nyugalomra.
    A színészt, aki életének 58. évében, augusztus 6-án hunyt el, a televíziós csatorna saját halottjának tekinti.
    Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó volt. Főbb színpadi szerepei között volt Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér) és Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).
    A közönség a Szomszédok című teleregény Oli nevű fodrászfiújaként ismerte és szerette meg. Itt hangzott el az általa kitalált köszönés, a “Csóközön”, amely olyan nagy tetszést aratott, hogy országjáró önálló estjének is ezt a címet adta. Bajor Imre a kilencvenes évektől elmaradhatatlan résztvevője volt a Rádiókabaréknak, nagy sikerű magánszámának refrénjét máig emlegetik: “Én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó”.
    Szerette a filmezést is, ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként bolondozott.
    A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című humoros műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.
    Közismert sztár volt, magánélete nyitott könyv volt a rajongók számára. Évekig élt együtt Hámori Eszter színésznővel, két gyermeke anyjával.
    Bajor Imre egészsége 2011 elején megrendült, kórházba került, egy hónapig pihent, aztán visszatért a Heti Hetesbe és a színpadra is. 2013-ban megint beteg lett, 2014 elején ismét kórházba került, kiderült, hogy agydaganata van. Kínába is elutazott gyógykezelésre, de végül nem tudták meggyógyítani.
Forrás:MTI