Párbeszéd: a kormány szétveri a közoktatást és elrabolja kutatóhálózatot

Tordai Bence (Párbeszéd) a “közoktatás szétveréséről” és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatának elrablásával vádolta a kormányt, szerinte a Fidesz politikája a “hatalom és vagyon saját kezükbe koncentrálásáról” és a hatalomféltésről szól.

“Önök nem demokraták és átálltak a sötét oldalra” – mondta a kormánypárti képviselőknek. Hozzátette: a kormánypártok a valóságtól félnek leginkább, ezért akarják az az oktatást és a kutatást ellehetetleníteni. Úgy vélte: a közoktatási törvény módosítása értelmében “végtelenül lojális igazgatók” lesznek az iskolákban, akiket “mézesmadzaggal” és “korbáccsal” akarnak majd féken tartani. Szerinte a kormánypártok “egy szabásmintára készült”, “csend, rend, fegyelem alapú oktatást” akarnak elérni.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy reagált: az ellenzéket csak a hataloméhség vezeti, hiszen Tordai Bence is az LMP-ben kezdte, majd az Együtt, utána az MSZP mellé állt, majd most a Jobbikkal közösen kampányol a fővárosban, hogy aztán 2022-ben “Gyurcsány Ferenc ölelő karjaiba” térjen vissza.
A KDNP egy 75 éves párt, ami ez alatt az idő alatt nem produkált annyi kanyart, mint önök az előválasztás időszakában 75 óra alatt – jegyezte meg az államtitkár.
Úgy vélte: ez a hataloméhség, amikor semmi nem számít, mert mindig oda csapódnak, ahol gyorsabbnak látják a hatalom megszerzésének lehetőségét.
Hangsúlyozta: a kormány oktatásra bő 600 milliárd forinttal fordít többet, mint az utolsó szocialista kormány, kutatásra pedig 32 milliárddal több jut jövőre, mint idén. Hozzátette: a közoktatási törvény módosítása nem az oktatás szétveréséről szól, hanem nagyarányú iskolaigazgatói béremelést tartalmaz.

Forrás:MTI