PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a jubileumi, 25. Betlehemi jászol-kiállításon való részvételre

betlehemi_jaszol2018. november 19-étől 2019. január 6-áig ezúttal is két helyszínen: Budapesten a Belváros egyik legszebb neobarokk épületében, a Duna Palotában és Veszprémben a SZALÉZIÁNUM Érsekségi Turisztikai Központban lesz látható a Betlehemi jászol-kiállítás anyaga.

A kiállításon való részvételre A Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) – az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával, a Ciszterci Egyházközséggel és a SZALÉZIÁNUM-mal együttműködve – tárgyalkotók számára hirdet nyílt pályázatot, amelyre hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhetnek.

Egy pályázat keretében legfeljebb 3 (természetes alapanyagok felhasználásával készült) alkotás nyújtható be, amelyek

– a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázolják;

– a betlehemezés népszokásait örökítik meg;

– vagy az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak (pl. karácsonyfa-díszek, ünnepi terítékek, Mária-medálok, karácsonyi ajándéktárgyak).

A Bibliában elmondottakhoz ragaszkodó művek mellett a betlehem mának szóló üzenetét megfogalmazó alkotásokat is várunk, amelyek készítésénél figyelembe vették azt a világot, amelyben élünk, azokat a problémákat, amelyek megválaszolásában a Karácsony titka segíthet.

A SZALÉZIÁNUM-ban rendezendő kiállításra kizárólag a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázoló alkotásokat várunk, amelyek között olyanok is lehetnek, amelyek a korábbi budapesti Betlehemi jászol-kiállításokon már szerepeltek (de a veszprémin még nem).

Pályázati határidők és feltételek

Regisztrációs határidő: 2018. november 1.

Az erre szolgáló internetes felület elérhető honlapunkon (www.amka.hu) a pályázat menüpontjában.

Az internettel nem rendelkezőktől telefonos bejelentkezést kérünk.

Nevezési határidő (a nevezési lap beküldésére és a nevezési díj befizetésére): 2018. november 3.

  • Nevezési lap megküldése

A honlapunkról letölthető, kitöltött nevezési lapot e-mailben: Word-formátumban az amka@amka.hu címre kérjük megküldeni. Amennyiben ez elektronikus formában nem megoldható, postán (IPOSZ, AMKA, Gál Anna, 1087 Budapest, Luther u. 4-6. címre) vagy személyesen kérjük a lapot a nevezési határidőig eljuttatni.

Nem szerkeszthető pdf-ben vagy képformátumban (.jpg, .bmp, stb.) küldött nevezési lapot nem tudunk elfogadni!

  • Nevezési díj befizetése

A nevezési díjat ugyancsak a nevezési határidőig az AMKA OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára, lehetőleg OTP-fiókban kérjük befizetni vagy átutaltatni. (Csekk használatakor is ezt a számlaszámot kell feltüntetni!)

A nevezési díj befizetése a pályázaton való részvétel feltétele, tehát független a pályamunka elbírálásának eredményétől, ezért akkor sem jár vissza, ha a zsűri döntése alapján az alkotás nem kerül kiállításra.

Nevezési díj:

      • egyéni jelentkezőknek: 4.500 Ft
      • az AMKA támogatóinak, ipartestületi és BKIK-tagoknak: 3.500 Ft
      • alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 6.000 Ft

Az alkotások beadásának időpontjai: 2018. november 6. (kedd) és 7. (szerda) 10-16 óráig.

A beadás helyszíne: Duna Palota (Budapest, V. ker., Zrínyi utca 5.) Figyelem! – A Zrínyi utca sétálóutca, behajtani szállítás céljából kizárólag délelőtt 10 óráig lehet, ezért a nagyméretű vagy nehéz alkotásokat 9.30 és10 óra között várjuk.

A pályázatra beadott alkotások válogatását néprajzkutatókból, iparművészekből és a betlehemes mozgalmat az 1940-es években eredetileg kezdeményező Ciszterci Egyházközség képviselőjéből álló zsűri végzi, amely egyúttal javaslatot is készít a legjobb pályamunkák díjazására. A zsűri döntése ellen nem lehet fellebbezni. A kiállításra bekerült alkotók/alkotóközösségek nevét közzétesszük a www.amka.hu weboldalon.

Elismerés, díjazás: A kiállításra bekerülő alkotók a december 11-ére tervezett budapesti hivatalos ünnepélyes megnyitón elismerő oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át.

Az alkotások visszaadása a budapesti kiállítás helyszínén történik: 2019. január 7-én (hétfőn) és 8-án (kedden) 10-16 óra között.

A kiállítás anyagát idén is színes fotóalbumban örökítjük meg, amit a hivatalos ünnepélyes megnyitóra szeretnénk megjelentetni! A különleges karácsonyi ajándéknak is számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotásának tárgyfotója szerepelni fog.

2018. november 19-étől 2019. január 6-áig ezúttal is két helyszínen: Budapesten (nyári kiállításunk helyszínén) a Belváros egyik legszebb neobarokk épületében, a Duna Palotában és Veszprémben a SZALÉZIÁNUM Érsekségi Turisztikai Központban lesz látható a Betlehemi jászol-kiállítás anyaga.