PÁLYÁZATI FELHÍVÁS- a 22. Betlehemi jászol kiállításon való részvételre

2015. december 10-étől 2016. január 10-éig két helyszínen: a Budai Várban, a Szentháromság téren található Magyarság Házában illetve Veszprémben, a SZALÉZIÁNUM Érsekségi Turisztikai Központban lesz látható a 22. Betlehemi jászol kiállítás anyaga.

iposz

A kiállításon való részvételre A Magyar Kézművességért Alapítvány – az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával és a Ciszterci Egyházközséggel együttműködve – tárgyalkotók számára hirdet nyílt pályázatot, amelyre hazai és határon túli magyar kézművesek, népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhetnek.
Pályázni természetes alapanyagok felhasználásával készült, legfeljebb 3 népművészeti, képző- vagy iparművészeti munkával: a betlehemi jelenet szereplőit ábrázoló, a betlehemezés népszokásait megörökítő alkotással illetve az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakkal (pl. karácsonyfa-díszekkel, ünnepi terítékkel, Mária-medálokkal, gyerekeknek készített karácsonyi ajándéktárgyakkal) lehet.
A Bibliában elmondottakhoz ragaszkodó művek mellett a betlehem mának szóló üzenetét megfogalmazó alkotásokat is várunk, amelyek készítésénél figyelembe vették azt a világot, amelyben élünk, azokat a problémákat, amelyek megválaszolásában a Karácsony titka segíthet.
A SZALÉZIÁNUM-ban rendezendő kiállításra a terem adottságai miatt elsősorban falra akasztható ill. kisméretű, kizárólag a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázoló alkotásokat várunk, amelyek között lehetnek olyanok is, amelyek a korábbi budapesti Betlehemi jászol kiállításokon már szerepeltek.
Pályázati határidők és feltételek
Regisztrációs határidő: 2015. október 30.
Az erre szolgáló internetes felület október 10-étől elérhető honlapunkon (www.amka.hu) a pályázat menüpontjában.
Az internettel nem rendelkezőktől telefonos bejelentkezést kérünk.
Nevezési határidő (a nevezési lap beküldésére és a nevezési díj befizetésére): 2015. november 1.
• Nevezési lap megküldése
A honlapunkról október 10-étő letölthető kitöltött nevezési lapot e-mailen: Word-formátumban, az amka@chello.hu címre kérjük megküldeni. Amennyiben ez elektronikus formában nem megoldható, postán (Gergely Imre lent olvasható címére) vagy személyesen kérjük a lapot a nevezési határidőg eljuttatni.
Nem szerkeszthetőpdf-ben vagy képformátumban (.jpg, .bmp, stb.) küldött nevezési lapot nem tudunk elfogadni!
• Nevezési díj befizetése
A nevezési díjat ugyancsak a nevezési határidőg kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára, lehetőeg OTP-fiókban befizetni vagy átutaltatni. (Csekk használatakor is ezt a számlaszámot kell feltüntetni!)
A nevezési díj befizetése a pályázaton való részvétel feltétele, tehát független a pályamunka elbírálásának eredményétő, ezért akkor sem jár vissza, ha a zsűi döntése alapján az alkotás nem kerül kiállításra.
• Nevezési díj:
egyéni jelentkezőnek: 4.500,- Ft
az Alapítvány támogatóinak és a BKIK tagjainak: 3.500,- Ft
alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 6.000,- Ft
Az alkotások beadásának időontjai: 2015. november 8. (vasárnap) és 9. (hétfő 10-16 óráig.
A beadás helyszíne: az IPOSZ székhelye, ahol az AMKA irodája is található: Bp., VIII. ker., Luther u. 4-6. I. emelet (kapucsengő IPOSZ).
A pályázatra beadott alkotások válogatása:
Az alkotások válogatását néprajzkutatókból, iparműészekbő és a betlehemes mozgalmat az 1940-es években eredetileg kezdeményezőCiszterci Egyházközség képviselőébő álló zsűi végzi, amely egyúttal javaslatot is készít a legjobb pályamunkák díjazására. A zsűi döntése ellen nem lehet fellebbezni. A kiállításra bekerült alkotók/alkotóközösségek nevét a zsűi munkájának végezte után egy héten belül közzétesszük a www.amka.hu weboldalon.
Elismerés, díjazás:
A kiállításra bekerülőalkotók a december 8-ára tervezett budapesti ünnepélyes megnyitón elismerőoklevelet kapnak, a zsűi által kiemelt alkotások készítő pedig az oklevélen kívül különböződíjakat vehetnek át.
Az alkotások visszaadása a kiállítás helyszínén történik: 2016. január 11-én (hétfő) és 12-én (kedden) 10-16 óráig.
A kiállítás anyagát az előő13 évhez hasonlóan idén is színes fotóalbumban örökítjük meg, amit az ünnepélyes megnyitóra szeretnénk megjelentetni! A különleges karácsonyi ajándéknak is számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog.
A pontos, részletes információk az Alapítvány honlapjára (www.amka.hu) és Facebook oldalára folyamatosan feltöltésre fognak kerülni, ill. Gergely Imrétő kaphatóak. Tel: 06-30/394-6010, e-mail: amka@chello.hu