Palkovics ne fenyegesse a pedagógusokat!

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja visszautasítja, hogy Palkovics László oktatási államtitkár “fenyegeti” a pedagógusokat – mondta az ellenzéki párt elnöke csütörtökön az MTI-nek.

    Szigetvári Viktor arra reagált, hogy Palkovics László a Népszabadságban megjelent interjújában azt mondta: a péntekre meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk során munkajogi következményekkel nézhet szembe az a pedagógus, aki az utcán tiltakozik és nem tart órát.
    Szigetvári Viktor közölte: az oktatási államtitkárnak nem az a feladata, hogy fenyegesse a pedagógusokat, a törvények betartására “fenyegetőleg felhívja” figyelmüket, hanem az, hogy megállapodjon szakszervezeteikkel és a pedagógusközösségek civil vezetőivel egy jobb oktatási rendszerről. “Nem fenyegetőzni kéne, hanem megállapodni” – fogalmazott.
    Szavai szerint látható, hogy a kormány nem tárgyal érdemben fontos oktatási szereplőkkel, holott rengeteg a probléma, “jobb- és baloldali emberek egyaránt tudják”, hogy változtatni kell az oktatási rendszeren.
    Azt mondta: a pedagógusok pontosan tudják, hogyan kell törvényesen sztrájkolni, és ez nemcsak joguk, hanem “ebben a válsághelyzetben” erkölcsi kötelességük is azoknak, akik egyetértenek a tiltakozó mozgalmakkal.
    Szigetvári Viktor, aki Debrecenben tartott sajtótájékoztatót a témában, kitért arra is, hogy debreceni szervezetük folytatja azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy módosítsák a vonatkozó törvényt és az önkormányzatok – köztük a debreceni is – visszavehessék a helyi közoktatás szakmai irányítását, hogy ismét jobban működjön a rendszer.
    Az Együtt elnöke közölte: ezért aláírásokat gyűjtenek helyben és céljuk, hogy elérjék, debreceni fideszes képviselők is támogassák a kezdeményezést, mert “minden debreceni polgár érdeke”, hogy az önkormányzat felügyelje az oktatási rendszert.

Forrás:MTI