Ötpontos oktatási javaslatcsomagot mutatott be az MSZP

Ötpontos oktatási javaslatcsomagot mutatott be Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

    A politikus pedagógusnap alkalmából köszöntötte az óvodapedagógusokat, tanárokat és tanítókat, akik “joggal lehetnek büszkék” teljesítményükre, valamint köszönetet mondott a szülőknek is a koronavírus-járvány idején mutatott együttműködésükért.
    Hangsúlyozta: az MSZP szakértők bevonásával kidolgozott javaslatcsomagja alkalmas arra, hogy Magyarországot és a magyar oktatási rendszert újjáépítsék.
    Azt javasolják, hogy a kormány ne vezesse be az új Nemzeti alaptantervet (Nat), mert az még több tananyagot ír elő kevesebb óraszámmal, növelve a tanulók terhelését. Az MSZP azt kéri, hogy a kormány vonja vissza a Nat-ot, a tapasztalatok birtokában dolgozza át, bocsássa szakmai vitára, és csak ezután vezesse be – mondta Hiller István.
    Hozzátette: az MSZP a központi költségvetésből nagyarányú, minden diákot elérő, nyílt forráskódú szoftverekre épülő közoktatási laptopprogramot indítana, biztosítva a tudáshoz hozzáférés egyenlő esélyeit.
    Emellett bevezetnék a kilenc évfolyamos általános iskolai képzést, melyben az alsó tagozatot erősítenék meg egy új évfolyammal, több időt hagyva az alapkészségek elsajátítására.
    Hiller István szerint a kormány idegennyelv-oktatási stratégiája megbukott, ezért azt is szeretnék elérni, hogy szakmai szervezetekkel újragondolva a kormány vezesse vissza az idegennyelvi nulladik évfolyamot.
    Ötödik javaslatukkal a szakképzésben növelnék a közismereti tárgyak arányát. Nem betanított munkásokra és “inasképzésre” van szükség, hanem olyan képzett, majdani munkavállalókra, akik a technológiai fejlődést értik, tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és képesek az új módszereket befogadni, értelmezni és alkalmazni – mondta a szocialista politikus.

Forrás:MTI