Országszerte megemlékezéseket tartanak a nemzeti gyásznapon

Országszerte megemlékezéseket tartanak ma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúinak tiszteletére.

    A központi megemlékezések keretében Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus alakuló terén katonai tiszteletadás mellett reggel felvonják, majd félárbocra eresztik a nemzeti lobogót. Az eseményen, amelyen közreműködik a díszzászlóalj és a Nemzeti Lovas Díszegység, Magyarország történelmi zászlói is felsorakoznak.     A rendezvény után koszorúzást tartanak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál, ahol Áder János köztársasági elnök képviseletében Szegő László dandártábornok, Magyarország kormánya nevében Pintér Sándor belügyminiszter, az Országgyűlés nevében Latorcai János alelnök helyezi el az emlékezés koszorúját.     Áder János köztársasági elnök a Komárom-Esztergom megyei Nagyigmándon mond beszédet, majd koszorút helyez el a nemzeti gyásznap alkalmából.     Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Pest megyei Tápiószelén mond beszédet az aradi vértanúk tiszteletére tartandó kopjafa-avató megemlékezésen.     Aradon Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében emlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 13 vértanú tábornokára. A honvédelmi tárca vezetője délelőtt részt vesz az aradi vértanúk emlékére celebrált szentmisén az Arad-belvárosi római katolikus templomban, majd délután megkoszorúzza az aradi vesztőhelyen 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtábornoknak emléket állító obeliszket.     Az aradi vértanúk emléknapján az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett 13 vértanúról, illetve az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajosról, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökéről emlékeznek meg.     Az aradi vértanúk tiszteletére már szombaton országszerte megemlékezéseket tartottak. A központi rendezvényeket idén a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyitotta meg. A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszédében azt mondta: a magyar szabadságharc nem csak a magyaroké volt, ahogy az aradi vértanúk között is található örmény, horvát szerb, német és osztrák mártír a magyarokon kívül.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*