Oroszország parlamenti küldöttséget meneszt az amerikai

Az orosz parlament küldöttséget kíván meneszteni az amerikai törvényhozó testületbe, hogy a szíriai helyzetről tárgyaljon tengerentúli partnereivel – közölte hétfőn Valentyina Matvijenko, az orosz felsőház elnöke.

    Az ötletet Vlagyimir Putyin is támogatta, amikor fogadta a Szövetségi Tanács élén álló politikust és Szergej Nariskint, az alsóház – duma – elnökét. Az orosz államfő “nagyon időszerűnek és helyesnek” nevezte a kezdeményezést. “Valóban, ha jobban meg akarjuk érteni egymást, nincs más út, mint a nyílt, egyenes, érvekkel alátámasztott párbeszéd, amelyben kifejtjük álláspontjainkat” – mondta Putyin a Rosszija 24 állami hírtelevízió szerint.
    Valentyina Matvijenko azt remélte, hogy az orosz külügyminisztérium támogatni fogja a törvényhozást az elhatározásában, és azt mondta, hogy – miután az amerikai kongresszus egy hét múlva kezdi meg munkáját, – a napokban megszervezik a washingtoni utat. Az orosz felsőházi elnök abban is bízik, hogy amerikai kollégáik megértéssel fogadják az orosz kezdeményezést.
    Barack Obama amerikai elnök szombaton katonai csapást helyezett kilátásba Szíria ellen, de azt is bejelentette, hogy a Kongresszus jóváhagyását kéri ehhez. Washington szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette kormánycsapatok követték el augusztus 21-én Damaszkusz egyik külvárosában az állítólagos gáztámadást, John Kerry külügyminiszter szerint erre cáfolhatatlan bizonyítékaik vannak.
    Az orosz államfő vasárnap kétségbe vonta az amerikai bizonyítékok valódiságát, és kezdeményezte, hogy a G20 országok vezetői vitassák meg a szíriai helyzetet a csütörtökön kezdődő szentpétervári csúcstalálkozón. Szergej Lavrov külügyminiszter Washingtont a bizonyítékok titkosságának feloldására szólította fel.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*