Orosz György megelőzte a vakcinát

Megjelent az első magyar nyelvű könyv a koronavírus járványról
Megjelent Orosz György Feri naplója a karantén idején című könyve. A humorral teleszőtt, fiktív, de a napi történésekre reagáló napló az első magyar nyelvű könyv a koronavírus járványról, ami a karantén 50 napos időszakát dolgozza fel.

vjdY2yAg_jpeg
A hivatalos bemutatót az egyik budapesti autósmoziban rendezték meg. Az esemény házigazdája Németh Kristóf színművész volt, a könyvet Maksa Zoltán Karinthy-gyűrűs humorista mutatta be a publikumnak, aki eleinte féltette a szerzőt a kényes témaválasztás miatt: A könyvet olvasva azt vettem észre, hogy nem csak megtalálta az arányt Gyuri, hanem egy teljesen hiteles szociográfiát állított elő erről a helyzetről, amivel én magam is találkoztam a saját környezetemben. Ez által egy nagyon hiteles és nagyra értékelendő mű született – nyilatkozta Maksa a könyvbemutatón.
A szerző 10 éve van a humorista pályán, valószínűleg legtöbben a Showder Klub és a Rádiókabaré műsoraiból ismerik, azt viszont kevesebben tudják, hogy korábban már megjelent egy 40 oldalas sci-fi novellája, amit Zsoldos Péter díjra is jelöltek. Ez azonban az első könyve, amit a nyugdíjas szüleinek ajánl, akiktől 200 kilométer választotta el majd 3 hónapon át. Lényegében nekik kezdte el írni, ezzel enyhítve a bezártság által kialakult szorongásaikat. Nagyon szoros a kapcsolatom a szüleimmel, és hiába Budapesten élek, soha nem voltunk ennyi ideig távol egymástól. Az öcsém a közelükben lakik, így ő intézte a bevásárlást, én pedig lelkileg próbáltam őket támogatni a humor eszközével – mesélte Orosz György a könyv születésének történetét.

Mivel a szülőknél célt ért, néhány fejezetet bemutatott a Rádiókabaré közönségének, majd a közösségi oldala követőinek is. Egymillióan olvasták a nyilvános részeket és a kommentekből kiderült, hogy a legfeszültebb karantén időszakban másoknak is rengeteget segített humoros írásaival. Ekkor döntött úgy, hogy könyvet ír a témáról. Természetesen az online elérhető részek bővültek, pontosan húsz új fejezettel és Chelemen Paula illusztrációival. Németh Kristóf színész az elsők között olvasta a teljes könyvet, a bemutatón – Feri karakterébe bújva – be is mutatott belőle néhány részt azzal a megjegyzéssel, hogy: Könnyű a történettel azonosulni, hiszen az író ugyanazt és ugyanabban az időben élte át, amit, és amikor az olvasó.
A főszereplő egy alkoholproblémákkal küzdő kétkezi munkás, aki vidéki otthonában vészeli át a kijárási korlátozást. Orosz György bevallása szerint Feri nem valós személy, úgy fogalmazott, hogy a sok, furcsán viselkedő ismerőséből gyúrta össze a karaktert. A könyv Feri szemüvegén át idézi fel a karantén legjellemzőbb mozzanatait, a digitális oktatás nehézségeitől a maszk és gumikesztyű hiányon át a párkapcsolati problémákig. Feri naplója a téma komolysága ellenére is könnyed szórakozást ígér, sok-sok nevetéssel. Fotó: Horváth Ádám