Óriási siker az ABBA múzeum

Hosszú sorok állnak a bejáratnál, és az interneten is másodpercenként foglalnak jegyet – a világ minden tájáról érkező turisták kíváncsiak a múzeumra, amely májusban nyílt a svéd főváros patinás történelmi negyedében.

A komplex létesítmény a legkorszerűbb technikai újdonságokat használja fel a látogatók elbűvölésére: a színpadon például bárki elénekelheti az együttes legnépszerűbb számait, az ABBA tagjai „társaságában”, akik háromdimenziós hologramszerű figurák formájában veszik körül a bátor vállalkozót. A bejáratnál vásárolható elektronikus guide segítségével mindent megtudhatunk a legendás popcsapat történetéről és a tagok mai életéről. A múzeum nem csupán a koncerten viselt ruhákat, leveleket, újságokat és más rekvizitumokat mutatja be, de filmvetítő terme és természetesen saját üzlete és kávéháza van. Főleg a svédek számára nagyszerű szórakozás, hogy egy-egy fülkében – rákattintva a képernyőkre – az elmúlt fél évszázad összes svéd és külföldi nagy slágere hallható és látható. Az idősebbekre, mozgássérültekre, a kismamákra, gyerekekre természetesen kiemelten gondolnak, nem is volnánk Svédországban, ha nem így lenne. Főleg orosz, kínai és japán szót hallani. A turisták ugyanolyan lelkesedéssel vásárolják a plakátokat és CD-ket, mintha nem volna hallható ma már bármikor, bármelyik okostelefonon az összes ABBA szám…

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*