Orbán Viktor: büszkék vagyunk a rendőrökre

Elismerését fejezte ki a magyar rendőröknek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön amiatt, hogy rendőrkézre került a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetője, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítással is élt.

    “Büszkék vagyunk a rendőrökre, köszönjük az általuk végzett munkát. Bebizonyították, hogy Magyarország egy biztonságos hely, ahol a bűn nem maradhat büntetlenül” – kommentálta az elfogás hírét a kormányfő az MTI-nek nyilatkozva.
    Hozzátette: megkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy adja át elismerését a nyomozásban részt vevő rendőröknek.
    Keresztes Imre főügyész csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben.

 Keresztes Imre főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője (k), Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány (j3) és Hajdu János, a Terrorelhárító Központ (TEK) főigazgatója (j) sajtótájékoztatót tart a Központi Nyomozó Főügyészségen 2016. október 20-án a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjének elfogásáról. Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás:MTI