Orbán Viktor a migrációs politikában szövetségesévé kívánja tenni az új osztrák kormányt

Több német lap foglalkozott szerdán Magyarországgal Orbán Viktor kormányfő bécsi látogatásával kapcsolatban.

    A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap Hídépítő és határépítő címmel közölte Stephan Löwenstein összeállítását, aki kiemelte: Sebastian Kurz osztrák kancellár és Orbán Viktor lényegében egyetért a menekültek elosztásának kérdésében, “de nyitva hagytak retorikai kiskapukat”.
    Kifejtette: Kurz “egy kis szócskával finomítva” támogatta Orbán követeléseit: hangoztatta, hogy meg kell erősíteni az EU-s külső határ védelmét, és azt mondta, hogy a csupán a menekültek elosztására épülő szisztéma, “+a puszta elosztás rendszere nem működik+”. Ezzel a +puszta+ kitétellel az osztrák kancellár “megnyitott egy kapucskát”
    A FAZ szerzője hozzátette: Orbán a menekültügyi rendszer keretében Magyarországon tavaly befogadott 1300 ember körüli vitával kapcsolatban hangoztatta, hogy hazájában nincsenek “+illegális migránsok+”, és ezzel az “+illegális+” kitétellel az ő kijelentésében is “van egy kiskapu a kompromisszum felé”.
    Ez azt jelenti, hogy “korlátozott számban nagyon is kaphatnak menedéket emberek, akik a szigorú magyar szabályoknak megfelelően védelmet kérnek a határon” – írta Stephan Löwenstein.
    A többi között hozzátette, hogy más ügyekben, köztük a paksi atomerőmű körüli kérdésekben “Kurz nem rímelt teljesen harmonikusan Orbánra”.
    A Süddeutsche Zeitung című liberális lap Törésvonalak a Duna mentén címmel közölte Peter Münch írását, amely szerint Kurz “ugyan hangsúlyozza a szomszédhoz fűződő barátságot, de távolságot is tart”. A szerző kifejtette: a találkozó megmutatta, hogy a sokat éltetett, és egyes helyeken “rettegett” szövetségben “törésvonalak” mutatkoznak, és nemcsak a mentalitásban, hanem az érdekekben is vannak eltérések.
    A paksi atomerőmű és a családi pótlék ausztriai szabályozása körüli ügyekkel kapcsolatban a többi között hozzátette: ebben a helyzetben “nagyon valószínűtlennek tűnik”, hogy kialakul egy új tömb Európán belül.
    Azzal kapcsolatban, hogy az osztrák kancellár először Brüsszelbe, majd Párizsba és Berlinbe látogatott el, és Orbán Viktort nem állami látogatáson, hanem munkalátogatáson fogadta, azt írta, hogy ez a “dramaturgia” értelmezhető az “elzárkózás jeleként is”.
http://www.sueddeutsche.de/politik/oesterreich-bruchlinien-an-der-donau-1.3846918
    A Spiegel Online hírportál Orbán Bécsben: +Ahol illegális migránsok vannak, onnan el kell vinni őket+ címmel közölte Hasnain Kazim beszámolóját, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor a migrációs politikában szövetségesévé kívánja tenni az új osztrák kormányt, és bécsi látogatásán ő “keményebb szavakat használt”, Kurz pedig “finomabban” fogalmazott, “de lényegileg egyetértenek”.
http://www.spiegel.de/politik/ausland/oesterreich-viktor-orban-bei-sebastian-kurz-migration-und-schutz-der-grenzen-a-1190625.html

Forrás:MTI