Orbán: a tömeges megbetegedések valószínűleg nem kerülhetők el

Magyarország még mindig a csoportos koronavírus-megbetegedések szakaszában van, nem lépett át a tömeges megbetegedések időszakába, de ez valószínűleg be fog következni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

    Orvosprofesszorok véleménye is az, hogy a fertőzés nagy arányú megnövekedése nem kerülhető el, de a lassítása lehetséges – közölte a kormányfő, hozzátéve: azért kell lassítani a folyamatokat, hogy az egészségügyi ellátórendszer képes legyen befogadni a súlyos eseteket.
    Ismertette: a friss adatok szerint 85 beteg van az országban, közülük 6 súlyos, egy ember meghalt, heten meggyógyultak.
    Orbán Viktor azt várja, hogy a jövő héten a betegellátással foglalkozó orvosi munkacsoport képes lesz egyértelműen megmondani, a különböző társadalmi csoportok fertőzés esetén körülbelül mire számíthatnak, így pedig kisebb lehet az emberek félelme.
    Az azonban már most elmondható, hogy a legtöbb intenzív ellátásra szoruló beteg az idősek közül kerül majd ki – hívta fel a figyelmet, de megjegyezte, az immunhiányos gyermekeket is súlyosan érintheti a vírus.
    A gyermekekkel kapcsolatban egyébként jelezte, azok a szülők, akik nem tudnak otthon maradni a gyermekükkel, beadhatják őket az iskolába. Ugyanez igaz az ügyeletre kijelölt óvodákra.
    Közölte továbbá: jól döntött a kormány, amikor megfogadta járványügyi szakemberek tanácsát, és az intézkedéseket már a járvány korai szakaszában bevezette, így “a terjedés lassú”. Abban azonban egyetértenek a matematikai modellekkel foglalkozók, hogy lassítani ugyan tudják a vírus terjedését, de a végén a megbetegedések száma nagyjából ki fog egyenlítődni egész Európában.
    Drámai helyzet, mint Olaszországban, abból állhat elő, ha gyorsan fut fel a megbetegedések száma, és összeomlik az egészségügyi ellátórendszer. Ez ellen az eszköz- és humánerőforrás-kapacitás megnövelésével, valamint a beérkező, intenzív ellátásra szorulók számának lassításával lehet védekezni; “mind a két dolgot egyszerre tesszük” – fejtette ki Orbán Viktor.
    Megjegyezte: megnövelték az egészségügyben dolgozók számát, ám fel kell készülni arra, hogy köztük is lesznek megbetegedettek, de meg van tervezve, hogy a helyükre ekkor kik lépnek be.
    Arról is beszélt, nem igaz, hogy nincs elegendő eszköz, mindenből van elegendő a mostani fertőzési szinthez, de mivel nagyobbra készülnek, ezért többet kell vásárolni az eszközökből, mint amennyi az adott pillanatban szükséges. A tömeges járványra vonatkozóan van felhasználási sorrend is: először az egészségügyben dolgozóknak adnak majd maszkokat és eszközöket, majd a közbiztonságiaknak, azután pedig a közigazgatásban lévőknek – közölte.
    Milliószám vannak maszkok Magyarországon, gyártanak is ilyeneket – például a börtönökben -, nyersanyagot is szereznek be, és a különböző típusú maszkok mindegyikéből vásárolnak – közölte. “Nem kéregetünk (…), hanem magunkról gondoskodunk”, az összes kapcsolatrendszert beindították, “Pekingtől Sanghajig a repülőtereken ott vannak az embereink” – jelentette ki, hozzáfűzve: a védekezéshez szükséges pénz rendelkezésre áll.
    Megjegyezte, egy virológus-munkacsoport dolgozik egy gyógyszermódosításon, hátha így gyorsabban megtalálható a megfelelő gyógyszer legalább a koronavírus-tünetek enyhítésére.
    “A kollektív védekezést megszerveztük. (…) Ma egy védekezésre berendezett állapotban lévő közösség a magyarok közössége” – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve: “van egy rendes katonai tervünk a védekezésre, felállt az ország a védekezés logikája szerint”.
    Akik külföldön kerültek bajba, azokról a külügyminisztérium gondoskodik, a határokat lezárták – csak humanitárius folyosók működnek -, elegendő számú katona és rendőr van, a tiszti növendékeket is mozgósították, a létfontosságú vállalatokhoz kirendelték a katonai törzseket, az orvosok beosztását elvégezték, a járványügyi kórházakat kijelölték, és épül is járványkórház – sorolta.
    Orbán Viktor az idősekhez szólva hangsúlyozta: “nem arról van szó, hogy ők tehertétel vagy veszélyforrás lennének, hanem arról hogy ha a járvány tömegessé válik, akkor a legnagyobb bajba ők kerülnek majd, és mi aggódunk értük”.
    Az nem lenne helyes, ha kötelező rendszabályokat hoznának az idősekre, ezt szeretné elkerülni, kérni viszont szabad: “arra kérem az idős embereket (…), maradjanak otthon”. Az önkormányzatok kötelesek ellátni az otthon maradó időseket – mondta.

Forrás:MTI