Órainak a Hungaroring a hazai pálya

Spread the love

Overdose Racing Team – Szilveszter Rallye 2016

Órai Balázs – Órai-Tallér Zsuzska / Vrezgó Balázs, Mitsubishi Lancer Evo IX

 

Ez ám az igazi óévbúcsúztatás! A Mikulás után a Szilveszter Rallyet sem hagyja ki Órai Balázs. Az Overdose Racing Team pilótája feleségével, Órai-Tallér Zsuzskával, illetve Vrezgó Balázzsal teljesíti majd a december 27-29-ei buliversenyt. A jó hangulat mellett Órai bizonyítani is szeretne, hiszen számára a hungaroringi futam jelenti a hazai pályát.

 vincze_kuti

Órai Balázs: Nekem a Hungaroring jelenti a hazai pályát, ugyanis ehhez lakom a legközelebb, a barátaim és a családom ilyenkor tud kilátogatni a futamra, hogy szurkolhassanak nekünk. Ez a tény már önmagában is fel tudja pörgetni az embert, de a Szilveszter Rallye amúgy is egy igazi buliverseny, mindig remek hangulat uralkodik a szervizben, a pályán, illetve azon kívül is. Külön örülök annak is, hogy most megváltoztatták a pálya nyomvonalát, így most változatosabb lesz a derbi.

A navigátori ülésben felváltva fog helyet foglalni a feleségem, Zsuzska és Vrezgó Balázs. Ők ketten voltak azok, akik az idei versenyzésben segítettek, így kettejükkel szeretném lezárni 2016-ot a szezonzárón. Igaz, a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de azért mindenképp nézni fogjuk az időket. Főleg így, hogy lesznek új részek is a programban, mindenki egyenlő esélyekkel indul. Kíváncsi vagyok, hányadik helyre tudjuk majd bekormányozni a Mitsubishit. A vágyott cél az abszolút 10-15. pozíció valamelyike lenne.

 

Comments are closed.