Olimpia 2024 – Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet

A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, tájékoztasson arról, hogy az olimpiához kapcsolódó beruházások előkészítése milyen szakaszban van – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. február 23-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2017. február 23-án. MTI Fotó: Kovács Attila

    A tárcavezető emlékeztetett, hogy a kormány szerdán azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot.
    Ennek indoka a nemzeti egység hiánya, e nélkül ugyanis egyetlen ország sem tudott olimpiát rendezni, e nélkül nincs esélye a pályázatnak – mondta.
    Szavai szerint Magyarországon elképzelhetetlen nemzeti egység baloldali pártok nélkül, a budapesti pályázatot eredetileg támogató MSZP azonban változtatott az álláspontján.
    Ha pedig csak a kormány és a kormánypártok támogatják az olimpiát, az megvalósíthatatlan – fogalmazott Lázár János.
    Megjegyezte, hogy szerinte egy népszavazás esetén bekövetkező kampánnyal és vitával “magát égetné” Magyarország, a referendumon pedig valószínűleg a játékok ellenzői lennének többségben.
    Teljesült a népszavazási aláírásgyűjtők kérése, nem lesz olimpia – tette hozzá.
    A miniszter kérdésre az ország kudarcának nevezte, hogy nem sikerült megteremteni, illetve megtartani a nemzeti egységet.
    Azt is mondta, hogy szerinte Magyarország belátható időn belül nem fog olimpiát rendezni.
    Lázár János jelezte, hogy Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a pályázathoz kapcsolódó minden eddigi költség felhasználásáról be fog számolni. Szabó Tünde államtitkár jelentésének pedig azt is tartalmaznia kell majd, hogy milyen beruházásokra van szüksége a sportnak a következő években, az olimpiával összefüggésben tervezett fejlesztések közül melyikről kell lemondani, melyiket kell átalakítani.
    Más sporttémákról szólva a Miniszterelnökség vezetője tudatta, hogy a 2017-es budapesti vizes vb-re elkészült Dagály uszoda bruttó 48 milliárd forintba került, ez a tervezett költségen belül van.
    A kormány jóváhagyta azt is, hogy megkezdődjön az új Puskás-stadion építése, a közbeszerzési eljárás lezárult – az eredményt napokon belül kihirdetik -, a kormány pedig bruttó 190 milliárd forintot hagyott jóvá rá – közölte.

Forrás:MTI