Október végén rendezik az Automotive Hungary szakkiállítást

Az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást idén október 28. és 30. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, 11 ország 300 kiállítójára számítanak – jelentette be Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.

Fotó: Sződy Szabolcs

hung_3

    Kiemelte: a rendezvény iránt évről-évre nagyobb az érdeklődés, a kiállítók száma idén 15 százalékkal emelkedik a tavalyihoz képest. A szakkiállítás az egyetlen olyan esemény Kelet-Közép-Európában, ahol a járműgyártás teljes spektruma képviselteti magát – tette hozzá.
    A négy magyarországi gyártóbázissal rendelkező autóipari cégen – Audi, Mercedes, Opel, Suzuki – kívül most először a BMW is saját standdal képviselteti magát. Az autógyárak mellett az első körös beszállítók közül jelen lesz például a Bosch, a Takata, a Flextronics, a Rába, a Thyssen Krupp és a Luk Savaria – közölte. A külföldi cégek között idén első alkalommal török gyártók és fejlesztők is lesznek.

hung_2
    Szilvási Krisztina, az Automotive kiállítás igazgatója elmondta: a rendezvényt szakmai programok kísérik, például állásbörzét, illetve beszállítói fórumot tartanak, amelynek szervezői a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (Majosz), és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). A kiállításon szó lesz például a gépjárművek újrahasznosításáról és a robottechnológia fejlődéséről, illetve megrendezik a Techtogethert, amelyen három napig kreatív autóépítő mérnökhallgató csapatok versenyeznek majd. A megmérettetésen a hazai felsőoktatási intézményeknek kiírt autóipari versenyek legjobb 17 csapata vesz részt. (Forrás:MTI)

hung_1

 

 

Comments are closed.