Ökotárs-igazgató: dokumentumokat, számítógépes adatokat foglaltak le a rendőrök

2

Az Ökotárs Alapítvány szimpatizánsai a budapesti Petőfi téren 2014. szeptember 8-án. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében házkutatást tartott hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában. MTI Fotó: Soós Lajos

Iratokat, számítógépes adatokat és egy laptopot foglalt le a rendőrség hétfőn az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában végzett házkutatása alatt, más hatósági intézkedés nem történt – közölte az alapítvány igazgatója az MTI érdeklődésére.

    Móra Veronika elmondta: a dokumentumokon és számítógépes adatokon kívül az ő laptopját foglalták le, amely a cég tulajdonában van, de az ő kizárólagos használatában. Mivel a laptop otthon volt, a lakására is kimentek a nyomozók. Elmondása szerint egy másik munkatárs lakására ment ki a rendőrség, olyan régebbi dokumentumok miatt, amelyeket helyhiány miatt tartottak az irodán kívül.
Az MTI kérdésére, hogy a nyomozók előállítottak, illetve őrizetbe vettek-e valakit az alapítvány munkatársai közül, azt felelte: a házkutatáson és lefoglaláson kívül más intézkedés nem történt.
A további eljárást illetően konkrétumokat nem tudunk – tette hozzá.
A Norvég Civil Támogatási Alap forrásait koordináló alapítvány vezetője elmondta: a rendőrség korábban is kért tőlük információkat írásban, és a kért iratokat el is küldték. Ha kérték volna, a kívánt dokumentumokat most is összegyűjtötték és beküldték volna. Emiatt felháborítónak és teljesen fölöslegesnek tartják az eljárást – tette hozzá.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a nap folyamán közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében házkutatást tartott egy alapítvány pénzügyi tevékenységével összefüggésben, ismeretlen tettes ellen.
A közlés szerint több helyszínen hajtottak végre házkutatást, amelyek során az NNI munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A nyomozásba igazságügyi szakértőt is bevonnak.
Sajtóhírek szerint a nap folyamán nyomozók jelentek meg a Norvég Alap pályázati programját lebonyolító konzorcium egy másik tagjának, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnak az irodájánál is.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szeptember elején közölte: jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az országos rendőrfőkapitánynál, illetve piacfelügyeleti eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Banknál. Azt azonban, hogy mely szervezetről van szó, nem közölte. A Kehi szerint a vizsgált szervezet több mint egy tucat egyesület, illetve alapítvány részére mintegy öt éven keresztül nyújtott pénzkölcsönöket.

Forrás:MTI