Ökosikk, avagy a Werk Akadémia 2013-as karitatív rendezvénye

Werk Akadémia_Ökosikk_2013.december 17.2013 decemberében immáron negyedik alkalommal szervezi meg a Werk Akadémia szokásos év végi karitatív eseményét. Az idei év központi gondolata az újrahasznosítás és a környezetbarát gondolkodás. Ennek szellemében idén egy közösségi kertet, a Grundot támogatják. Budapesten 2011 óta terjednek a közösségi kertek, az elmúlt két évben 6 kert nyílt Budapesten, de még számtalanra volna lehetőség. Egyik céljuk, hogy a budapesti gyerekek is értsék, a sárgarépa nem fóliázott polietilén tálcán terem. 

A Werk Akadémián hagyományként tekintenek a karitatív decemberi rendezvényre, hiszen eddig olyan non-profit szervezeteket támogattak, mint a Piros Orr Bohócdoktorok, a Minden gyerek lakjon jól Alapítvány és az Állat és Ember Állat- és Természetvédő Kulturális és Szabadidő Egyesület. Idén a Grund – közösségi kert javára szerveznek karitatív ruhalicitet és eseményt.

A Werk stylist szakos hallgatói 50 darab, a Szputnyik Shop-tól kapott ruhát alakítanak át Lang Szonja divattervező vezetésével. A ruhákra a Werk Akadémia honlapján lehet 2013. december 6 – 17. között licitálni. A befolyó összegből a Budapest VIII. kerületében található Grundkertet ültetik be zöldség- és gyümölcstermő növényekkel 2014 tavaszán.

Ezzel egyidőben a Werk belső pályázatot hirdet film szakos hallgatói részére, akik környezetbarát témákban,  zöld-etűdökkel pályázhatnak. A nyertes alkotást a tanári karból álló zsűri (Csernai Judith, Réz András és Tímár Péter) választja ki.

A licitet záró december 17-i nyilvános esemény helyszíne a Grund (VIII. Nagytemplom u. 30). Fellép a Belmondo Együttes és az Easy Dinamics impro színház. Czutor Zoltán a Belmondó énekese nem mellékesen a Werk februárban induló Zenei menedzsment szakirányának lesz a vezetője.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*