OH: az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadikosok

Az idei tanévtől pályaorientációs vizsgálaton vesznek részt a nyolcadik évfolyamosok – közölte az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese kedden az M1 aktuális csatornán.

    Brassói Sándor ismertette, hogy a diákoknak egy 45 perces tesztet kell kitölteniük online szeptember 21. és október 12. között.
    A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk – tette hozzá.
    Beszélt arról is, hogy idéntől a tankönyvek a Nemzeti Köznevelési Portálon évfolyamokra bontva elektronikus formában is elérhetők. Ez segíti majd az oktatást, ha a koronavírus-járvány miatt ismét tantermen kívüli, digitális oktatás lesz – hangsúlyozta.
    Elmondta: a 2020/21-es tanévben három szünet és két érettségi időszak lesz, a tanítás június 15-én ér véget.

Forrás:MTI