Nyolcezernél több új hallgató kezdheti el az új tanévet az SZTE-n

Várhatóan nyolcezernél is több új hallgató kezdheti el a tanévet a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a központi felvételi eljárásban a tavalyival csaknem megegyező számú, 5906 diákot vett fel az intézmény – közölte Rovó László rektor csütörtök este a Tisza-parti városban.

    A most következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók jelenleg is folyó felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan több mint 8 ezer új hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n – mondta sajtótájékoztatón.
    Úgy fogalmazott, a Szegedi Tudományegyetem a nemzetközi rangsorok által is bizonyítottan meghatározó szereplője az ország felsőoktatásának. Az elmúlt száz évben Szegeden egységes egyetemi struktúra jött létre, ami alkalmas a továbblépésre és az erősebb nemzetközi szerepvállalásra is – tette hozzá.
    Fendler Judit kancellár közölte, az SZTE stabilan a harmadik legnagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézmény az országban.
    A kancellár kitért arra, hogy az SZTE szerepe jelentősen átalakult az utóbbi öt-tíz évben. Fontos feladatai lesznek a gazdaságfejlesztésben, a gazdaságélénkítésben, a befektetésösztönzésben vagy az ipari park kialakításában.
    Gellén Klára oktatási rektorhelyettes elmondta: az új hallgatók közül 3677-en alap-, 856-an mester-, 969-an osztatlan, 404-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas képzésen 4930, önköltséges finanszírozási formában 976 új hallgató tanul majd a szegedi egyetemen.
    Továbbra is komoly az érdeklődés az általános orvosi és fogorvosi képzések iránt, az SZTE Általános Orvostudományi Karán 275, a fogorvostudományi karon 77 új hallgató kezdi meg az első évét. Kiemelkedő – 352 – az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karára fölvett hallgatók száma, közülük 187-en gyógytornász szakon tanulnak majd – tudatta a rektorhelyettes.
    A munkaerőpiaci igényekhez igazodva magas – 293 – a műszaki és jelentős – 764 – az informatikai képzési területre felvettek száma is. Az agrárképzésre 260-an, a pedagógiai képzésre 554-en kerültek be, a legtöbben bölcsészettudományi képzésre kerültek be, 909-en – közölte a rektorhelyettes.
    Szintén munkaerő-piaci trend, hogy nő az érdeklődés a mesterszakos képzési forma iránt, a hallgatók számára vonzó a további tanulással elérhető bérnövekedés. Az SZTE-n a mesterszakok esetében 10 százalékkal nőtt a felvettek száma, 856 hallgató kezdi meg mesterszakon a tanulmányait – mondta Gellén Klára.
    Szakál Péter oktatási igazgató közölte, az SZTE államilag finanszírozott és önköltséges helyekre is pótfelvételit hirdet meg azoknak, akik korábban nem jelentkeztek vagy nem vették fel őket egyetlen intézménybe sem.

Forrás:MTI