Nyitánynak: három arany, három ezüst!

untitledHárom arany- és három ezüstérmet nyert a magyar válogatott a brandenburgi Európa-bajnokság szombati versenynapján. Győzött Csipes Tamara K-1 1000 méteren, női négyesünk és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros is C-2 1000 méteren.

Éremesővel nyitottak a magyar csapat tagjai a brandenburgi Európa-bajnokság első döntős napján, a mieink három arany- és három ezüstéremmel rukkoltak elő, a leglátványosabb győzelmet a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros aratta C-2 1000 méteren. Oláh Tamás tanítványai óriásit hajrázva fogták be és győzték le a 2013-ban Európa-bajnoki címet nyerő Alekszej Korovaskov, Ilja Pervuhin duót, amely kamikaze taktikát választott a KSI versenyzőivel szemben.

„Az elején volt egy kis baki. Száz méternél Robi majdnem kiesett a hajóból, Henriknek le kellett támasztania, ezért tudtak ennyire elmenni az oroszok. De tudtam, hogy milyen teljesítményre képesek a srácok, és bíztam benne, hogy a végén ez lesz a koreográfia, megnyerik az aranyérmet” – nyilatkozta edzőjük, Oláh Tamás.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta alkotta női négyes is bízott a sikerben, bár a lányok előzetesen egy kicsit tartottak nem elsősorban a hazai pályán szereplő német, sokkal inkább a lengyel egységtől. A májusi szegedi világkupán is első helyen záró csapathajó azonban fölényes győzelmet aratott, még úgyis, hogy a vezérevezős, Szabó Gabriella a parton bevallotta, volt egy rossz húzása.

„Az elején rosszul jöttem ki, be is pánikoltam egy kicsit, de a pálya többi részén abszolút az elképzeléseink szerint alakult minden. Nagyon boldogok vagyunk a lányokkal” – mondta Szabó Gabriella, akinek ötszázas párja, Csipes Tamara is aranyéremmel mutatkozott be. Nagy csatában nyerte meg a K-1 1000 méter aranyát.

„A víz pocsék volt, így arra kellett törekednem, hogy minél jobban stabilizáljam magam a hajóban, így nem tudtam a hosszabb, elnyújtott technikám szerint kievezni magam. Szoros verseny volt, de éreztem, hogy a harmadik kétszázötven méterem nagyon gyors lett, szerintem ez döntött a javamra Sofia Paldaniusszal szemben” – nyilatkozta a friss aranyérmes, Csipes Tamara.

Az ezüstérmesek sorát nyissuk Vajda Attilával, aki bár nagyon is elégedett volt a teljesítményével, egy kicsit rossz néven vette riválisa, a német Sebastian Brendel húzását, aki hosszú percekig nem tudott beállni a rajtba C-1 1000 méteren.

„Míg Brendel szórakozott, a mi hajónk tele lett vízzel, és bár nagyon jól hajráztam a végén, talán ez a súlytöbblet is döntött az ő javára” – magyarázta Vajda Attila. A szegediek olimpiai bajnoka mellett a Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid alkotta kenunégyes, valamint Medveczky Erika és Sarudi Alíz kettőse zárt a második helyen 1000 méteren. Előbbiek ugyan a harmadik helyen értek célba, ám szabálytalan versenyzés miatt kizárták a második helyen záró románokat, így Vass Andrásék végül ezüstérmet vehettek át.

Férfi K-2 1000 méteren a hatodik helyet szerezte meg Tóth Dávid és Kulifai Tamás kettőse, akik az augusztusi moszkvai világbajnokságon már megszokott hajójukkal, a négyessel szállnak majd vízre.

A szombati parakenus döntők során két ezüstöt is szereztek a magyar sportolók: Geri Dániel a V1 LTA 200 m-es versenyben, Rozbora András pedig a K1 200 m-es A fináléban lett második.

Storcz Botond vezetőedző:

“Nagyon jó versenynap volt, és izgalmas is, az utolsó számban a Vasbányai, Mike kenupáros produkcióját az elképesztő jelző illeti. Két hajó hátrányt dolgoztak le úgy, hogy a végén már tisztán vezettek. Elégedettek vagyunk.”