Neuville triplázásával közelebb a bajnoki címhez

A Hyundai nagyon összekapta magát a Lengyel Ralira. Thierry Neuville és Hayden Paddon az első két helyet, Dani Sordo pedig a negyedik pozíciót szerezte meg a hétvégi Lengyel Ralin. Thierry Neuville az egyetlen, aki triplázni tudott az idei versenyszezonban, s ezzel közel került ahhoz, hogy letaszítsa Sebastien Ogiert a trónról. Az M-Sport francia pilótájának ezúttal a bronzérmes helyezés jutott.

Amber-Lengyel_Rali-Lefebvre

A négynapos küzdelem megint hatalmas drámák színhelye volt. Szakadó eső, széllökések és vastag sár nehezítette a csapatok dolgát. Az élen álló pilóta személye tízszer cserélődött a 23 gyorsasági szakaszon.

Ott Tanak számára mumus a Lengyel Rali. Zsinórban harmadjára sem jutott dicsőség az észtnek ezen a ralin, mindháromszor az élről esett ki. A Forddal versenyző pilóta ádáz küzdelmet vívott Neuville-lel a győzelemért, s alulmaradt. Ezek szerint ennyi idő alatt sem tanulta meg kezelni a rá nehezedő nyomást. A 21. gyorsasági szakaszon nekicsapódott egy fának és kiesett az élről. Összetört Fordjával mondott búcsút a győztes trófeának. Tanak kiesésével 2016-ban Andreas Mikkelsen ölébe hullott a győzelem, idén pedig a Hyundai belga pilótája állhatott az élre és ügyesen tartva előnyét csapattársa előtt, végül az első helyre kormányozta célba autóját.

 Amber-Lengyel_Rali-Tanak

„Ott (Tanak) nagyszerűen versenyzett. Olyan harcot vívott velem, amit senki nem ad fel. Én sem akartam feladni és készültem a győzelemre.” – nyilatkozta magabiztosan Neuville, aki idén zsinórban hatodjára (!) állhatott dobogóra. „Nagyon sajnáltam, és gratulálok neki a munkáért, amit a kieséséig nyújtott. Ismét csodálatos volt, egy olyan fickó, akit nagyon nehéz volt legyőzni.”

Az első, második és negyedik hellyel sok értékes pontot szerzett a Hyundai. Michel Nandan, Hyundai-csapatfőnök, a verseny előtt elmondta, hogy a csapatteljesítmény erősítésén dolgoznak, mivel be akarják érni az M-Sportot. A koreai autóknak nagyon is fekvő gyors lengyel murván hozták a tőlük várt formát.

 Amber-Lengyel_Rali-Neuville

Sebastien Ogier nagy szerencsének köszönheti a dobogós helyezést. Az egész rali során küszködő pilóta végül Tanak és Latvala problémáinak köszönhetően tudta célba vinni autóját előkelő helyen. Ennek ellenére előnye az egyéni világbajnoki ponttáblán lecsökkent 11 pontra alig öt versennyel a szezon vége előtt. Amennyiben meg szeretné védeni világbajnoki címét, a hátralévő időszakban össze kell szednie magát és eredményeket kell letennie az asztalra.

A Toyotának szombat este rémálomszerűen zárult a napja. Latvala autója megállt technikai meghibásodás miatt, de a WRC2 szabály értelmében újra tudott indulni és végül vasárnap a Power Stage győzelemmel és öt bónusz ponttal vigasztalódhatott a finn pilóta. A Power Stage-en további négy, három, kettő és egy ponttal Ogier, Mikkelsen, Lefebvre és Neuville gazdagodott célbajutásuk sorrendjében.

Andreas Mikkelsen ezúttal Kris Meeke autójával versenyzett, de kilencedik helyezése nem volt annyira lenyűgöző. A Szardínián mellőzött Stephane Lefebvre ezúttal összeszedte magát, talán pofonként hatott rá, hogy át kellett adnia akkor autóját egy másik pilótának. A fiatal francia ezúttal ötödik lett és a Power Stage-en is szerzett két pontot.

Teemu Suninen ért célba hatodikként, ami nem is rossz WRC-s debütálásának fényében. A finn pilótát Mads Östberg követte a hetedik helyen privát Fordjával. Elfyn Evans majd egy perccel későbbi időeredménnyel futott célba nyolcadikként. Mikkelsen mögött Juho Hanninen az utolsó Toyotával zárja az első tízet.

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen a hónap végén, 2017. július 27-30. között kerül megrendezésre a Finn Rali. Tavaly meglepetéseredmény született Finnországban, ahol főképp az északiaknak szokott állni a zászló. 2016-ban a Citroennel versenyző brit Kris Meeke ért célba elsőként. Vajon a finnek visszaveszik a stafétát, vagy újabb váratlan fordulatot hoz a Skandináv megmérettetés?

2017-es Lengyel Rali eredménye

  1. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai I20                      2:40:46,1
  2. Hayden Paddon (NZL)             Hyundai I20                      2:42:10,0
  3. Sebastien Ogier (FRA)            Ford Fiesta WRC              2:43:06,9
  4. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai I20                      2:43:33,5
  5. Stephane Lefebvre (FRA)        Citroën C3 WRC               2:43:57,9
  6. Teemu Suninen (FIN)              Ford Fiesta R5                  2:44:02,9
  7. Mads Östberg (NOR)               Ford Fiesta                       2:44:25,7
  8. Elfyn Evans (GBR)                  Ford Fiesta WRC              2:45:25,2
  9. Andreas Mikkelsen (NOR)       Citroën C3 WRC               2:45:29,6
  10. Juho Hanninen (FIN)             Toyota Yaris WRC            2:45:39,8

A világbajnokság eredménye a Lengyel Rali után:

 

  1. Sebastien Ogier (FRA)            M-Sport WRT                                         160 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)             Hyundai Motorsport                                149 pont
  3. Jari-Matti Latvala (FIN)            Toyota Racing WRC                            112 pont
  4. Ott Tanak (EST)                      M-Sport WRT                                         108 pont
  5. Dani Sordo (ESP)                    Hyundai Motorsport                                  82 pont
  6. Elfyn Evans (GBR)                  M-Sport WRT                                           57 pont
  7. Hayden Paddon (NZL)             Hyundai Motorsport                                  51 pont
  8. Craig Breen (IRL)                    Citroen WRT                                            43 pont
  9. Juho Hanninen (FIN)               Toyota Racing WRC                              30 pont
  10. Kris Meeke (GBR)                 Citroen WRT                                            27 pont

 

 

 

(Forrás: Amber PR)